Újabb budapesti idősotthonban tört ki a koronavírus járvány, A 6. kerületi Rózsa utcai otthon 94 lakójából 60 idős embernél mutatták ki a fertőzöttséget.
Közleményt adott ki Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala a Rózsa utcai idősotthonban végzett tesztek eredményéről.
A főváros saját forrásból végzett szűrése a Rózsa utcai otthon 94 lakójából 60 idős lakónál mutatott pozitív eredményt. Négyüknek vannak tünetei, őket kórházba szállították, a többiek jól vannak.
Az intézmény – a tisztifőorvossal egyeztetve, szigorú karanténszabályokat vezetett be. Az érintetett intézményben is megtesznek mindent az előírásoknak megfelelően az idős emberekért, a járvány terjedésének megakadályozásáért.
A főpolgármester azt a tájékoztatást kapta, hogy a Rózsa utcába – miként a Pesti útra is – küldtek vissza kórházból beteget úgy, hogy nem végeztek rajta koronavírus-tesztet.
A városvezetés szerint nincs már idő a késlekedésre, a kormánynak azonnal meg kell változtatni a szűrést tiltó, azt „felesleges költségnek” minősítő álláspontot és el kell rendelni az ország összes idősotthonának szűrését. A főváros folytatja az idősotthonainak szűrését saját forrásból – írják.
Ahogy azt tegnap megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon a Pesti úti idősek otthonában azért robbanhatott be a járvány, mert a kormánymegbízott jóváhagyásával tesztek nélkül küldözgették ide-oda az otthon lakóit.
Kiemelt kép: Rózsa utcai idősek otthona – Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
