Válassza az Oldal lehetőséget

BPK

Krimibe illő történet Józsefvárosban: ellopta a pár napos csecsemőt, a gyermektelen asszony parókában menekült a babával

Elloptak egy újszülöttet néhány nappal ezelőtt Budapesten, a 8. kerületben. A nő parókával álcázva magát menekült a hatóságok és a szülők elől, majd az ellopott csecsemőt sajátjaként mutatta be a családjának. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatón számolt be a hátborzongató bűncselekményről. Az utcán ismerkedtek meg  November 8-án este hét óra előtt nem sokkal érkezett bejelentés a rendőrségre  arról, hogy egy kiskorú gyermeket elvittek a 8. kerületi otthonából. Kiderült, hogy az anya november 6-án ismerkedett meg egy másik nővel. A 31 éves idegen asszonnyal az utcán találkoztak, az idegen nő egy alapítvány munkatársának adta ki magát.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb […]

Olvass tovább

„Egy búcsúlevelet is hagyott” – szerelmi bánata miatt ugrott a vonat elé egy 15 éves lány Isaszegen

Amint arról beszámoltunk, Rákosról, vasárnap reggel 9:16-kor Gödöllőre indult S80-as vonat Isaszegen elütött egy embert. A baleset a nyílt pályaszakaszon történt, a A tragédia áldozata egy 15 éves lány, aki szándékosan vetette magát a vonat elé. Zamira halála mályen megrázta a lány barátait.  Szomorú üzenetet posztolt  A szörnyű döntése előtt az áldozat a közösségi oldalára vészjósló üzenetet posztolt, amit sokan észre is vettek, de már nem segíthettek rajta. A Blikk úgy tudja, egyedüli gyermek volt a családjában. A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen […]

Olvass tovább

Bezuhanó albérletárak – megrengetheti a budapesti albérletpiacot a Kúria döntése, miszerint betiltható az Airbnb a fővárosban

Tovább csökkentek a bérleti díjak Budapesten és országosan is. A bérleti díjak csökkenésben komoly szerepet játszik, hogy az Otthon Start Program keresletet von el az albérletpiacról. A budapesti albérletpiacot jelentősen átrendezheti a Kúria döntése, ami jogszerűnek találta az airbnb-zés kitiltását a VI. kerületből. A döntés 2026-tól lép hatályba, ami érezhetően növelheti a terézvárosi hosszútávra kiadó (és/vagy eladó) lakáskínálatot a következő hónapokban, ami még tovább fékezheti az albérletárak emelkedését. Szintén kérdés, hogy a VI. kerület példája mennyire lesz ragadós a többi belvárosi kerület számára – írja az IngatlanHírek.com hírportál. Megrengetheti a budapesti albérletpiacot a Kúria döntése A Kúria legfrissebb határozata szerint […]

Olvass tovább

Dráma Monorierdőn: házi csőbombával robbantott fel egy 67 éves nyugdíjast a sógora – videó a TEK akcióról

Súlyos robbanás történt Monorierdőn: egy házi készítésű csőbomba megsebesített egy 67 éves férfit. A gyanúsítottat, az áldozat sógorát a TEK elfogta, a bíróság pedig letartóztatta – számolt be az esetről a Rendészeti Államtitkárság közösségi oldalán. Az elfogásról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. A háza előtt találta a szatyrot Egy „eladó” táblát és egy sárga nejlon szatyrot talált háza kerítésére akasztva 2025. november 8-án reggel egy 67 éves monorierdői nyugdíjas. Nem tudta, ki és mikor rakta oda, előző este nyomuk sem volt. A házba indult a batyuval, amikor az abban elhelyezett robbanószerkezet felrobbant – az áldozat súlyos kéz és lábsérüléseket szenvedett. […]

Olvass tovább

Döntött a Kúria: január elsejétől Terézvárosban tilos a rövid távú lakáskiadás

Terézvárosban népszavazáson döntöttek arról, hogy megszűnik az Airbnb 2026. január 1-től. A referendumon a lakosok 20 százaléka vett rész, az önkormányzat ezután rendeletben tiltotta be a rövid távú lakáskiadást Budapest 6. kerületében.  Sára Botond lépett  A döntés után, a  fideszes kormányhivatal vezetője, Sára Botond felszólította az önkormányzatot, hogy engedélyezze az AirBnb-s lakáskiadásokat annak ellenére, hogy a lakók ezt nem akarják. A polgármester szerint a Fidesz egyértelműen a spekulánsok oldalára állt az emberekkel szemben. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. A Fidesz gazdasági hátországának a szolgálata „Sára […]

Olvass tovább

„Arra riadtam, hogy egy férfi ott áll a sötétben fegyverrel a kezében” – fegyveres rablás miatt körözik Tóth Ádámot, aki 3 autót lopott el egy éjszaka alatt

Három autót is elkötött az a 23 éves férfi, aki november 10-én hajnalban ámokfutásba kezdett. Az elsődleges információk szerint Tóth Ádámnak fegyvere is van, amit több emberre ráfogott azért, hogy megszerezze tőlük, amit akar. Az autókat sorra lecseréli, ám az utolsó információk szerint jelenleg egy sötétzöld Audi A5-ös kocsival menekül. A 23 éves férfit a rendőrség is körözi.  Összetörte a lopott autót  A 23 éves újhartyáni férfi a gyanú szerint 2025. november 10-én, hajnali 3 órakor lopott el egy üllői ház udvaráról egy rendszám nélküli autót, amiben egy lőfegyvernek látszó tárgyat talált. Miután másfél órával később Pilisen balesetet szenvedett, kiszállt […]

Olvass tovább

Szentmártonkátai vonatbaleset: magához tért a tragédia egyetlen túlélője, Viktória egyelőre nem tudja, hogy mi történt vele

November 4-én este borzalmas tragédia történt a szentmártonkátai vasúti sorompónál. Az ötszemélyes kocsiban hatan utaztak, közülük öten szörnyethaltak, miután a vonat 100 km/h sebességgel letarolta őket. Az autót 150 méteren át tolta maga előtt az InterCity. A 24 éves Zoltán a piros jelzés ellenére, a sorompót kikerülve hajtott be a vasúti átjáróba, amikor jött a vonat. A férfi édesapja szerint fiának nem volt jogosítványa, feltehetően alkoholt is fogyasztott.  Kisfia és terhes felesége várta haza Kisfia és terhes felesége várta otthon a 24 éves Zoltánt, ám ő soha többet nem tér haza. Édesapja szerint Zoli második gyermeke jövő hónapban születik meg. A fiatal férfi […]

Olvass tovább

Velence-Korzó botrány: “Nem tett eleget a velencei önkormányzat a tulajdonosi kötelezettségének” – Krausz György polgármester mélyen hallgat

Ahogy azt elsőként megírtuk itt a Budapest és Környéke hírportálon, jogerős bírósági döntés született a Velence-Korzó ügyében. Elmarasztalta a bíróság Velence Város Önkormányzatát, mert nem tett eleget a tulajdonosi kötelezettségének. Kerestük a település fideszes polgármesterét, Krausz Györgyöt, de hallgat, pedig a bíróság döntése sokba kerül a velenceieknek. Nem tett eleget tulajdonosi kötelezettségeinek Elkaszálta a Velence-Korzó […]

Olvass tovább

Újabb részletek a holtan talált dokornő eltűnésének körülményeiről: órákig senki nem vette észre az osztályon, hogy eltűnt a frissen műtött beteg

Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a szekszárdi főorvos eltűnésének körülményeiről. Amint arról többször is beszámoltunk, Kett Antóniát november 3-aán műtötték meg a szegedi klinikán. November 7-én hajnalban kisétált a kórházból, holttestét szombaton találták meg a város egyik bokros részén. Halálának körülményei egyelőre nem ismertek, a rendőrség nyomoz.  Gerincproblémái voltak  A doktornő a Szekszárdi Balassa János Kórház fül-orr-gégész főorvosaként dolgozott. Régóta problémái voltak a gerincével.  Szegeden komoly műtéten esett át. “Szét voltak csúszva a csigolyái. Ez egy 12 órás műtét volt, titánlemezeket ültettek be neki, hogy kimerevítsék a gerincét” – mondta a 24.hu-nak a főorvosnő lánya.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb […]

Olvass tovább

Tömegesen betegednek meg a gyerekek Veresegyházon, a szülők szerint a csütörtöki ebéd lehet az erős hányás és hasmenés oka

Tömeges megbetegedések miatt indult vizsgálat Veresegyházon, miután az elmúlt hétvégén számos jelzés érkezett az önkormányzathoz iskolás korú gyermekek erős hányással és hasmenéssel járó tüneteiről, melyek közül többen orvosi, illetve kórházi ellátásra szorultak. 3 ezer adag ételt szállítottak ki  Az önkormányzat a hiányzások hátterében felmerülő ételmérgezés gyanúja miatt felvette a kapcsolatot a pénteken ebédet szállító Kalória Kft. szolgáltatóval. A Kalória Kft. tájékoztatása szerint az érintett napon 3000 adag ételt szállítottak ki több településre is, ám más helyekről nem érkezett hasonló visszajelzés tömeges megbetegedésről – írja a város közösségi oldala. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A […]

Olvass tovább