Válassza az Oldal lehetőséget

BPK

“Azt hittük, van visszaút” – megszólalt Kálloy Molnár Péter anyósa, a színész április óta küdött a rákkal

Rövid lefolyású betegégben 55 éves korában meghalt Kálloy Molnár Péter. A színész halálhíre sokkolta azt országot. Nem szerette, ha gyengének látják, így az utolsó pillanatig, amíg ereje engedte, a szeretett közönsége elé lépett. Két héttel ezelőtt már lemondta az előadásait, és kórházba vonult.  Kórházban kezelték  Kálloy Molnár Pétert hetek óta kórházban kezelték, de mindenki bízott abban, hogy felépül és színpadra áll. Hétfőn azonban szervezetét legyőzte a betegség, amelyről nem szívesen beszélt.  Amíg csak lehetett, játszott.  “Azt hittük, van visszaút. Áprilisban derült ki, hogy rákos beteg. Fellépett az elmúlt hónapokban is, de volt nagyobb kihagyása. Az elmúlt időszakban több szerepét le kellett mondani” […]

Olvass tovább

Meghalt Kálloy Molnár Péter, az 55 éves színész betegsége miatt pár hete már tudott fellépni

55 éves korában meghalt Kálloy Molnár Péter. A tragikus hírt az Alma Együttes jelentette. “Drága barátunk, búcsúzunk” – írták a közösségi oldalukon. A színész már két hete betegsége miatt nem tudott fellépni. Az „Ahogy esik, úgy puffan” improvizációs játék szervezői november 13-i Facebook-posztjukban számoltak be róla: „Kálloy Molnár Péter sajnos betegség miatt lemondta a ma esti fellépését. Őt Szabó Viktor, a Komáromi Jókai Színház művésze helyettesíti az Ahogy esik, úgy puffanban.” Pályafutása  Kálloy Molnár Péter 1970. június 6-án született Mezőcsáton, és az elmúlt több mint három évtizedben Magyarország egyik sokoldalú és elismert színészévé, énekesévé, rendezőjévé és művészettörténeti személyiségévé vált. 1993-ban végzett a Színház- […]

Olvass tovább

MÁV: Debrecennél és Szárligetnél is embert gázolt a vonat, kimaradnak az elővárosi járatok

A Keleti pályaudvarról hétfőn, 14:13-kor Szombathelyre elindult Savaria InterCity (IC 926) Tatabánya állomáson a váltókörzetben elütött egy – feltehetőleg öngyilkossági szándékkal – vonat elé lépett embert. A vonat utasait egy következő Győr felé tartó vontra szállítják át. Kimaradnak az  elővárosi járatok  Baleset miatt a győri fővonalon hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó elővárosi járatokra is lehet számítani a délutáni, kora esti órákban. Szárliget és Tatabánya között a helyszínelés végéig csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Forgalmi változások Gázolás Debrecennél  A Nyíregyházáról […]

Olvass tovább

Újra lecsapott a Néhib a gyrososokra: hányingert keltő állapotok uralkodtak az üzemekben, 25 helyet zártak be

350 gyrost árusító büfét és éttermet vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), ami aztán 85 eljárást indított és 25 üzletet zárt be. Összesen 17 millió forint értékben szabtak ki bírságot. Összesen 197 tételt, mintegy 1300 kilogramm mennyiségben nyomonkövethetetlenség, jelölési hiba, lejárt minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idő miatt vontak ki a forgalomból. 25 helyet zártak be  A hivatal szerint az országos vizsgálatra a korábbi ellenőrzések negatív tapasztalatai miatt került sor. A 25 ideiglenesen bezárt vendéglátóhelyen súlyos higiéniai szabálytalanságokat tapasztaltak, többek között túlzott zsúfoltságot, valamint erősen szennyezett hűtőket és munkafelületeket találtak.  Hiányosságokat tárnak fel  Tipikus hiányosság volt, hogy hiányzott a kézfertőtlenítő, […]

Olvass tovább

Egy kivilágítatlan munkagödörbe hajtott autójávak a 3 gyermekes családapa Gödöllőn, Erik a kórházba meghalt

B. Erik éppen munkába indult Gödöllőről, amikor kocsijával áthajtott egy mély munkagödrön, majd egy konténernek csapódott. A háromgyerekes családapa életveszélyesen megsérült. Erik szervezete 6 nap után feladta a harcot, a kórházban elhunyt.  Baleset Gödöllőn  Munkagödrön áthajtva konténernek ütközött egy személygépkocsi november 21-én, Gödöllőn, a Blaháné utcában. A gépkocsiban csak a sofőr utazott, a roncsba szorult. A gödöllői hivatásos tűzoltók a súlyosan sérült embert feszítővágó segítségével kiszabadították, ezután áramtalanították és átvizsgálták a járművet, majd biztosították a helyszínt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Konténerbe csapódott  A baleset […]

Olvass tovább

Tisza Párt: “Budapest pénzügyi helyzetéért elsődlegesen a kormány felelős” – beindult az adok-kapok a mai csődbejelentés, a rendkívüli közgyűlés előtt

Ma délután rendkívüli közgyűlés lesz, a fővárosi képviselőknek ki kellene mondaniuk, hogy Budapest csődbe jutott. Ezt kéri az Orbán-kormány a segítségért cserébe. Karácsony egyezkedni akar, Szentkirályi módosító javaslattal állt elő, Vitézy háttéralkut gyanít, a Tisza Párt szerint viszont Budapest nem csődben lévő város, hanem zsarolt város. Az alábbi összeállításból kiderül, ki hogyan megy ma délután a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésére. Soron kívüli ülés Ma délután soron kívüli közgyűlést hívott össze a főpolgármester, kivételesen a kelenföldi buszgarázsba. A kormány azt várja el a fővárosi képviselőktől, hogy mondják ki: csődbe juttatták Budapestet. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint csak ezután ad pénzt […]

Olvass tovább

Áramütés ért egy férfit Rákospalota-Újpestnél vasútállomáson, a sérültet újra kellett éleszteni

Áramütés következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett szombaton a reggeli órákban egy 20-25 év közötti férfi a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson, miután felmászott egy zárt, üzemi területen álló tehervonat kocsijára.  Újra kellett éleszteni  Egy 20-25 év közötti fiatal férfi felmászott egy zárt, üzemi területen álló tehervonat kocsijára, ahol áramütés érte. Az áramütés következtében súlyosan megégett, a teherkocsiról a vágányok közé esett, fejsérülést szenvedett. “Forgalmi szolgálattevő kollégánk, amint észlelte a balesetet, azonnal megkezdte a tűz oltását és a sérült újraélesztését is” – írta a MÁV. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen […]

Olvass tovább

„Tudni akarom, miért kellett meghalnia?” – kétségbeesett üzenetben kéri számon fia gyilkosát a Morrison’s 2-ben halálra vert fiú édesanyja

Kétségbeesett posztot tett ki a közösségi oldalára annak a 25 éves fiúnak az édesanyja, akit olyan súlyosan bántalmaztak a budapesti Morrison’s klubban, hogy a férfi belehalt a sérülésében. A gyászoló asszony azt írja, nincs bocsánat a tettes számára. Azt kérdezi, miért volt joga valakinek elvenni valakinek egy fiatal férfi életét.  Tragédia a diszkóban Egyetlen ütéssel ölte meg áldozatát A. László, egy huszonnyolc éves férfi a budapesti Morrison’s szórakozóhelyen szombat éjjel. A 25 éves fiatalt megpróbálták újraéleszteni, de kórházba szállítás után meghalt. A Morrison’s arról posztolt, november 29-én szombaton, 22:30-kor két férfi összeszólalkozott náluk. A konfliktus során az egyik fél egyetlen puszta kézzel ütést […]

Olvass tovább

Egy uberes leütött egy nőt a Szent István-bazilika környékén, a taxis ellen büntetőeljárás indult

Taxis vert meg két nőt Budapest belvárosában, garázdaság miatt indult büntetőeljárás ellene. Az egyik áldozata egy nagyobb ütésétől elterült a földön, az Országos Mentőszolgálat szerint ellátásra nem volt szükség. Pofon vágta a nőt  A Szent István-bazilika környékén ütött meg egy taxis egy nőt úgy, hogy utóbbi egyetlen ütés után mozdulatlanul terült el a földön. A videó a közösségi oldalakon terjed. A felvétel azt látható, hogy az 5. kerületben egy uberes sofőr két nővel vitatkozik. Majd egyiküket úgy arcon vágta, hogy mozdulatlanul terült el a járdán.  Elhajtott a taxis  Egy másik férfi ment megnézni, hogy milyen állapotban van, míg a másik […]

Olvass tovább

Barátaival ment bulizni Budapestre az a 25 éves férfi, akit halálos ütés ért a Morrison’s 2 klubban

Csupán a buli kedvéért utazott Budapestre az a fiatal, aki szombaton éjszaka halt meg a Morrison’s 2-ben kapott ütéstől. A szombat éjszakai iszogatás tragédiával végződött. Egy 25 éves férfit olyan súlyosan bántalmaztak az 5. kerületi szórakozóhelyen, hogy belehalt sérüléseibe. Tragédia a Morrison’s 2-ben Vasárnap hajnalban közölte a rendőrség, hogy szombat éjszaka  tragédia történt a 5. kerületi szórakozóhelyen, A helyszínre érkező rendőrök azonnal elkezdték a 25 éves férfi újraélesztését, amit a mentőszolgálat munkatársai folytattak, majd a férfit kórházba vitték, azonban az orvosi segítségnyújtás ellenére ott később elhunyt. Az áldozat közel 100 kilométerre él Budapesttől, azért utazott oda szombaton este, hogy néhány […]

Olvass tovább