Válassza az Oldal lehetőséget

BPK

Drogos ámokfutó miatt halt meg egy 25 éves nő Aszódon, a vétkes sofőr elfutott a helyszínről

Karambolozott két személyautó november 24-én, a kora délután órákban Aszódon, a Hatvani úton, azaz: a 3-as főúton, a Hunyadi utca közelében. A járművek egymástól mintegy hatvan-hetven méterre álltak meg. Mindkettőbe beszorult egy-egy ember. Őket a műszaki mentést végző gödöllői és aszódi hivatásos tűzoltók szabadították ki, majd átadták a helyszínre riasztott mentőknek. A rajok feszítővágót is használtak a beavatkozás során. Mentőhelikopter is érkezett a baleset helyszínére, ahol tejes szélességében lezárták az utat. Két autó ütközött Két autó karambolozott hétfő délután Aszódon. A Tények úgy tudja, a balesetet okozó fekete autó a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott, s összeütközött egy kanyarodó szürke színű járművel. Az […]

Olvass tovább

Anyja feltételezett gyilkosának családja neveli a Budapesten megölt japán nő árváit: az asszonyra férje gyújthatta rá a lakást

Az Egyesült Államokban nevelik tovább az év elején Budapesten meggyilkolt japán nő gyerekeit. Az asszony januárban vesztette életét egy belvárosi lakástűzben, később azonban kiderült, az apa lehetett a gyilkos. A meggyilkolt japán nő gyerekeit az Egyesült Államokban neveli tovább az édesapa, azaz a feltételezett gyilkos családja kapta meg a felügyeleti jogot, amit a Japánban élő anyai nagyszülők is elfogadtak. Tűzhalált halt  2025. január 29-én tűz ütött ki egy belvárosi társasház harmadik emeleti lakásában, ahol a tűzoltók oltás közben találtak rá a középkorú japán nő holttestére. A tűzesetet eredetileg balesetként kezelte a rendőrség, és ágyban dohányzást jelöltek meg a tragédia okaként, miközben […]

Olvass tovább

Petíciót indított Tordai Bence, melyben egy új János kórház felépítését kéri a kormánytól: 2018-ban és 2022-ben is új épületkomplexumot ígért a Fidesz

Petíciót indított Tordai Bence, a 2. kerület országgyűlési képviselője, amelyben egy új János kórházat követel a budaiaknak és az agglomerációban élőknek. Az intézmény jelenleg egy 130 éves épületegyüttesben működik. Egyes osztályos, mint például a gyermekosztály vagy a krónikus belgyógyászat, vállalhatatlan állapotban van.  Siralmas állapotok uralkodnak  Az intézmény állaga, állapota, műszaki felszereltsége messze elmarad a kívánatostól, sőt: a kórház az alapvető működőképesség fenntartásáért küzd. Az épületek jelentős része elavult, energetikailag korszerűtlen, egészségtelen; gyakran a fűtés és a vízellátás is akadozik. Néhány nappal ezelőtt például műtétetek kellett elhalasztani, mert a gyermeksebészeten tönkre ment a fűtés.  Az ellenzéki politika szerint az egységes tömb […]

Olvass tovább

Örökre eltiltották a vezetéstől a taxist, aki bekokainozva Halgas Tibor halálát okozta

Végleges hatállyal eltiltották a járművezetéstől azt a taxist, aki  aki a Fradi volt focistájának, Halgas Tibornak a halálát okozta 2020 februárjában, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton. A 2000–2001-es bajnokcsapat tagja a Pilisi LK edzőjeként épp edzésről tartott haza, amikor történt a tragédia. 5 éve történt a baleset  A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a taxis a járművével 2020 február 4-én este Budapest 19. kerületében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető úton 130-135 kilométer per órás sebességgel az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, és frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépjárművel, amelynek vezetője az elszenvedett sérülései miatt a helyszínen az életét vesztette. A Budapest és […]

Olvass tovább

MÁV: elesett a szegedi vonal, műszaki hiba miatt egy órát késnek a vonatok

Biztosítórendszer meghibásodása miatt a Budapest-Cegléd-Szolnok és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon 40-60 perccel hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet még számítani hétfő délelőtt. Emiatt a MÁV forgalmi változást vezetett be Új menetrend  Egyes vonatokat érintő változások Panaszkodnak az utasok A közösségi oldalt elárasztották az utasok panaszai. “A szegedi vonal teljesen elesett, 60p késések. Aki Pest-Szeged viszonylatban utazik vigyen magával enni és innivalót” – írta az egyik vonaton utazó férfi.” A biztosító berendezés hiba miatt állunk Albertirsánál 20 perce, eleve 20 perccel később indultunk . A nyugatiba a vonatok 40-50 perc késéssel érnek be. Kérdeztük mikor indulunk innen tovább.. a válasz bizonytalan […]

Olvass tovább

Megtelt Budakeszi – A polgármester, Győri Ottilia bedobta az ötletet: pénzt szedhetnének az új beköltözőktől, nagy vita robbant ki a településen

Budakeszi fideszes polgármestere, Győri Ottilia is bedobta, hogy élne kellene a helyi önazonosság védelméről szóló törvény adta lehetőségekkel és szigoríthatnának a beköltözésen, pénzt is kérhetnének az új lakóktól. Megkérte a helyieket, mondják el az ötletről a véleményüket. Nagy vita indult a településen, de arról senki sem beszél, hogy hol vannak a fideszes politikusok által évekkel ezelőtt megígért buszsávok a Budakeszi úton? Talán nem véletlen, hogy inkább a beköltözési pénzeken vitáznak a helyiek. Feltételekhez kötött beköltözés Legutóbb A Budakeszihez közeli Törökbálint polgármestere került be a hírekbe azzal, hogy a település egyes területeire költözőktől 5 millió forintot kérne, ha lakcímkártyát igényelnének. Most […]

Olvass tovább

Napok óta nincs fűtés a Budai irgalmasrendi Kórházban, át kellett szervezni a betegellást

Múlt csütörtök óta nincs fűtés a Budai Irgalmasrendi Kórház Árpád fejedelem útján lévő épületében. Múlt héten több műtét is elmaradt a János kórházban, miután leállt a fűtés a gyermeksebészet épületének egyes részein.   Leállt a fűtés „A kórházunk egyik épületében a fűtési rendszer hibát jelzett. A hiba feltárása és javítása azonnal megkezdődött, szakembereink folyamatosan dolgoznak a helyreállításon. Mostanra a hiba okát megtalálták, jelenleg a hibát okozó elkorrodálódott csővezeték kicserélése zajlik. Bízunk benne, hogy a helyzet rendezése rövid időn belül megtörténik” – írta a 24.hu-nak Tari Zsolt főigazgató. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már […]

Olvass tovább

Folytatódik a balhé a zsidószervezetek és a 7. kerület között: Soproni Tamás csak akkor fogadná be Belső-Erzsébervárost, ha a lakók is úgy akarják

Továbbra is tartja magát az országos főrabbi, Frölich Róbert ahhoz, hogy Belső-Erzsébetvárosnak ki kellene válnia a 7. kerületről. Ehhez népszavazást tartanának a városrészben, később pedig a befogadó kerületben is. Folyamatosan tárgyalnak a helyi problémák megoldásáról a Belső-erzsébetvárosi lakosságot képviselő zsidó szervezetek és az önkormányzat – írta a napokban Niedermüller Péter polgármester.  Folyamatosan tárgyalnak  A legfontosabb, 7. kerületi problémákat vitatták meg a napokban a Belső-Erzsébetvárosban élő lakosságot képviselő zsidó szervezetek vezetői és az önkormányzat, valamint a BKK és a Budapest Közút szakemberei. Niedermüller Péter bízik benne, hogy sikerül a vitás kérdéseket rendezni. A 7. kerületi polgármester az InfoRádióban azt mondta, megvitatták, […]

Olvass tovább

Új férjével együtt elköltötte a nyaktól lefelé lebénult fia 164 millió forintos kártérítését: ingatlanokat és luxusautót és quadot vettek a lopott pénzből

Meghallgatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a nőt, aki új férjével együtt elherdálta azt a 164 millió forintot, amit a nyaktól lefelé lebénult fia, Tamás kártérítésként kapott munkahelyi balesete után. A nyomozás során a hatóságok feltárták, hogy a nő és a férfi három nagyobb értékű házat, két nagy értékű kocsit és egy quadot is vásárolt mozgássérült fiú pénzéből. Az anya élettársa emellett közel 50 millió forint értékben vásárolt használati tárgyakat és ingóságokat saját maga, valamint a hozzátartozói számára. Tamás szülei is hozzáfértek a pénzhez  “Tamás vett egy lakást a 17. kerületben, ami az én és a férjem nevére került, magának pedig […]

Olvass tovább

Sírva beszélt a Szőlő utcában uralkodó agresszióról egy volt dolgozó: fizikailag is bántalmazhatta az intézmény lakóit a volt igazgató

Elsírta magát Dobrev Klárának adott interjújában a Szőlő utcai javítóintézet egy korábbi dolgozója. A vasárnap közzétett, arc- és hangtorzítással felvett videóban a férfi arról beszélt, egyéves munkaviszonya alatt mennyire sokkolta a mindennapos agresszió, amit az intézményben tapasztalt. Elmondása szerint többször látta, hogy a gyerekek pofonokat kaptak, de hiába rögzített mindent kamera és járt kint ügyész is, soha egyetlen ügyre sem derült fény. Bántalmazhatta a gyerekeket A férfi akkor dolgozott az intézetben, amikor azt a jelenleg letartóztatásban lévő Juhász Péter Pál vezette. Bár ő maga nem látott az igazgatótól gyanús viselkedést, egy kolléganője arról számolt be neki, hogy Juhász egy gyereket a nyakánál fogva emelt fel és […]

Olvass tovább