Gázolás miatt nem jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között – közölte a katasztrófavédelem és a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn délelőtt.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője elmondta, a szerelvény alá esett egy ember a Keleti pályaudvarnál, az Őrs vezér tere felé vezető oldalon.

A helyszínre kiérkezett fővárosi hivatásos tűzoltók a szerencsétlenül járt embert az első és a második kocsi között, az úgynevezett életmentő árokban találták meg. A fővárosi katasztrófavédelem doktorszolgálatának megállapítása szerint az árokba zuhant illető nem élte túl a balesetet.

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikk: A 3-as metró meghosszabbításának előkészítése már idén kezdődhetne

A BKK azt közölte, hogy pótlóbuszok szállítják az utasokat az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között.

Az elő hírekből ugyan nem derült ki, hogy mi pontosan mi történt, de elképzelhető, hogy az illető így akart véget vetni az életének. Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Kapcsolódó cikk: Káposztásmegyerig jár majd a kék metró, 5 km-el lesz hosszabb a vonal, mint most

Kiemelt kép: illusztráció, egy korábbi gázolásnál készült