A ráckevei tömegverekedés miatt 20 ember ellen emelt vádat az ügyészség. A balhé tavaly augusztusban tört ki, amikor egy helyi család tagjai egy másik családra csövekkel, kardokkal és vasvillával támadtak.
A Pest Megyei Főügyészség húsz ember ellen emelt vádat, akik részt vettek tavaly Ráckevén egy tömegverekedésben, amelynek során többen súlyosan megsérültek.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
A vád szerint a két ráckevei nagycsaládhoz köthető személy között konfliktus alakult ki. Ennek oka az volt, hogy az egyik családhoz tartozó személy részére a másik család egyik tagja 2019. augusztus 23-án olyan tudatmódosító szert adott, amelytől az rosszul lett. Az ezt követő napokban emiatt tettleges és verbális összetűzés is történt a családok között.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Brutális balhé lett a két család között
A balhé 2019. augusztus 29-én tört ki, mert a korábban vásárolt szertől rosszul lett férfi családjának több mint tíz tagja jelent meg a másik családhoz tartozó személyek lakóhelyének hátsó szomszédjában.
Az egyre bővülő csoport bekiabálásokkal és dobálózással hergelésbe kezdett, majd a másik fél ingatlanjának bejáratához vonult, közben egyikük egy kisteherautóval, amelynek platóján több fegyvernek használható tárgy volt, lezárta az utca bejáratát is a csoport mögött.
Ezután a platóról felfegyverkezve, vascsövekkel, kardokkal, késekkel, kapákkal, lapátokkal, vasvillával és gumilövedékes fegyverrel érkezett a csoport a ház bejáratához. A fenyegetett család környéken lakó tagjai is felfegyverkeztek és majdnem húsz fős csoportba verődve a helyszínre siettek. Az utcán összetalálkozott a két csoport, majd egymásnak feszült és tömegverekedés alakult ki. Majd válogatás nélkül mindkét család tagjai használták a kezük ügyébe kerülő tárgyakat.
A verekedésnek az vetett véget, hogy mindkét oldalon a bevetett eszközök hatására több súlyos illetve életveszélyes sérülés is keletkezett, amelyek közül volt olyan is, amely halálhoz vezethetett volna. Az egyik helyi lakos olyan súlyosan megsérült, hogy emiatt lebénult.
A BudaPestkörnyeke.hu cikkeit a ráckevei tömegverekedésről ide kattintva tudod elérni.
A Pest Megyei Ügyészség emelt vádat
Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség húsz személy ellen emelt vádat, többségüket súlyos élet elleni bűncselekménnyel – így emberölés bűntettének kísérletével, életveszélyt okozó- illetve súlyos testi sértés bűntettének kísérletével – továbbá többszörösen minősített garázdaság bűntettével illetve kiskorú veszélyeztetésével vádolva.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: MTI