Lopott Toyotákat és Lexusosak bontottak egy családi házban. A budakalászi autószerelőnél olyan elektronikai eszközöket is találtak, amelyekkel kocsikat is lehet lopni.
A múlt héten érkezett bejelentés Budakalászról, hogy egy férfi a családi háza udvarán Toyotákat bont szét. Felmerült a gyanú, hogy az autók bűncselekményekből származnak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai több helyen is kutatást tartottak, ahol Toyota és Lexus autók szétbontásából származó alkatrészeket találtak, illetve olyan elektronikai eszközöket, melyekkel autókat lehet lopni. Ezt követően elfogták a 43 éves Sz. Ferencet.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Az alkatrészek között volt egy olyan motorblokk is, amely egy, a XIV. kerületből 2019. március 21-én ellopott Lexusból származott. A gyanú szerint az autószerelő tudta, hogy olyan bontott alkatrészeket vesz, amelyeket korábban ellopott autókból szereltek ki.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A férfit egy rendbeli orgazdaság, valamint többszöri, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatására.
Kiemelt kép: illusztráció