Egy régi vágya vált valóra a Neoton korábbi énekese, Csepregi Éva fiának, Heatlie Dávidnak azzal, hogy eljutott a Rammstein budapesti koncertjére. A zenész ráadásul mindkét nap ott volt a német metálbanda showján, ám nem volt minden tökéletes. Elmondása szerint volt a bent lévő biztonságiak egy órán át a kordonhoz nyomták őt és a barátait.

Az egyik koncerten majdnem meghaltak

„Ott voltunk mindkét Rammstein koncerten, és az egyiken majdnem meg is haltunk!” – mondta el az élményről készült összefoglalójában Csepregi Éva fia, akit egy órán át préseltek hozzá a kordonhoz. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A közönségen keresztül jött át a banda

„Azzal tisztában voltunk, hogy a közönségen keresztül fog átjönni a zenekar, de nem tudtuk, hogy 55 percen keresztül fognak bennünket a szekusok a kordonhoz préselni. Nem értettük, hogy miért nem inkább a másik oldalt húzzák szét, miért minket, ahol ott a kordon és nem tudunk mit csinálni.”

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Egy lány rosszul lett

„Volt is egy lány, aki rosszul lett, nem volt levegő és ki akart menni. Hiába, mert nem engedték… Csak vártunk, 10-20-30-40 percen keresztül, és az ég adta világon semmi sem történt” – mesélte a Blikk.hu-nak Dávid, aki később inkább hátrébb ment, hogy egy kis levegőhöz jusson.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egy órán nyomták a kordonhoz

„A koncert gyakorlatilag így élvezhetetlen volt. Próbáltuk elmagyarázni a szekusoknak, hogy nyugodtan tartsanak, és amikor majd jön a zenekar, nyomjanak oda a falhoz. De őszintén, én azt vettem észre rajtuk, hogy ezt ők élvezik… 21:55-kor aztán megérkezett a zenekar, elhaladtak mellettünk. A kis színpadon előadtak egyetlen egy dalt akusztikusan, a biztonságiak pedig továbbra is nyomtak minket a kordonhoz” – tette hozzá.

Rosszul lett

Végül 22 óra 6 perckor abbahagyták a préselést, és kimentek a közönségből. Már csak pár dal volt hátra, de bevallom őszintén, rosszul lettem, nem bírtam ezt a nyomást és ki kellett mennem a tömegből. Örülök, hogy végül nem ájultam el, mert egy ponton tényleg azt hittem, hogy elfogok – zárta sorait Dávid, aki ezen a problémán kívül nagyon élvezte a showt, sőt még másnap is visszatért.

Gyászol a család

„Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy 2023. április 8-án, szombaton 11 óra körül szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérünk és családapánk, Bobby Heatlie családja körében elhunyt. Nagyon fog hiányozni. Bobby, Michael és David” – írta áprilisban a Budapestkörnyéke.hu

Példaképe volt

Dávid nagyon szoros kapcsolatban állt édesapjával, korábban el is mesélte, hogy a zeneszerzés területén ő az egyik legnagyobb példaképe. „Nagyon hasonlítunk az életfelfogásunkban, humorérzékünkben és az emberekhez való hozzáállásunkban is. Egy nap szeretnék hozzá hasonló sikereket elérni. A másik oldalon pedig az édesanyám a nagy példaképem, mint énekes és frontember” – mondta korábban édesapjáról az énekesként, dobosként, zeneszerzőként is dolgozó Heatlie Dávid.

Csepregi Éva is búcsúzik

A Neoton Família énekesnője a Facebookon búcsúzott egykori szerelmétől: „Drága Bobby április 8-án itt hagytál bennünket. Felfoghatatlan, hogy nem vagy velünk.” „A szeretet, Dávid fiunk és a sok csodálatos dalod örökre összeköt bennünket. Fájó szívvel búcsúzom” – olvasható a bejegyzés Csepregi Éva hivatalos Facebook-oldalán.

Segítik egymást

Az énekesnő a Borsnak nyilatkozott az őket ért veszteségről és fájdalmukról. „Dáviddal nem tudunk mást tenni, fogjuk egymás kezét, és megpróbáljuk feldolgozni a történteket. Bobby halálának hírétől én is nagyon megrendültem” – kezdte az énekesnő. Hatalmas fájdalom ez a fiamnak, hiszen az édesapjával mindig ott voltak egymásnak. Dávidnak nagyon fontos az apukája, igazán szerették egymást. „Úgy gondolom, még sok időre lesz szükségünk, hogy túl tudjunk lépni ezen a hatalmas veszteségen”

Legnagyobb sikerei

A kiváló művész 1946. július 20-án született, s tehetségét már korán igazolta. Megtanult szaxofonozni és dobolni, s nemsokára zeneszerzőként is hatalmas sikereket ért el. Olyan nagyágyúkkal dolgozott együtt, mint Cliff Richards vagy éppen Shakin’ Stevens és a névsort még hosszan lehetne folytatni.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Facebook/Heatlie Dávid