Nem mond le Óbuda polgármestere, miután 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Kiss Lászlót azzal gyanúsítják, hogy érintett egy korrupciós botrányba. A polgármester őrizetbetétele után, a Fidesz azonnal új választások kiírását követelte a 3. kerületben. A napokban Vitézy Dávid is azt kérte, hogy ismételjék meg a választásokat a 3. kerületben.
Nem mond le
“A polgármester a lemondásával lényegében elismerné a bűnösségét, ezzel szemben Kiss László ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy az ügyészség gyanúsítása, és a rá terhelő vallomást tevő személy „előadása abszurd”, ezért végig akarja csinálni a büntetőeljárást” – ezer Zamecsnik Péter mondta szerda este az ATV-ben. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
A lakásába jegyezték be a céget
Óbuda polgármesterét múlt héten tartóztatták le korrupciós vádakkal. A gyanú szerint székhelyhasználatot biztosított a házában egy olyan cégnek, amiben a felesége mellett egy olyan személy is ügyvezető-tulajdonos volt, aki egy másik cégével többmilliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól Kiss polgármesterré választása után.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Szívességből lett bejegyezve
Zamecsnik Péter azt állította, hogy a cégnek, amelyben a polgármester felesége és a család barátja közös tulajdonos volt, semmi köze a büntetőügyhöz, ez a cég semmilyen szerződést nem kötöttek az önkormányzattal. Szerinte mindössze annyi történt, hogy a cég szívességből egy rövid ideig Kiss Lászlóék házába volt bejegyezve, a gyanúsítás időszakában viszont már más székhelye volt, a cég pedig elvégezte azt a munkát, amire megbízást kapott az önkormányzattól. „Az más kérdés, hogy nem olyan áron, mint ahogy azt az ügyészség gondolja. De nem a szocializmusban élünk, nem hatósági fix árak vannak” – mondta a polgármester ügyvédje.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kivizsgálták a megbízásokat
A kérdésre, hogy amikor az ügy tavasszal nyilvánosságra került, Kiss László tett-e lépéseket a hivatalban, hogy kiderüljön, valóban „vannak-e túlárazott szerződések, zsebbe mentek-e pénzek”, Zamecsnik Péter azt válaszolta: a polgármester vizsgálatot rendelt el, amit a hivatal el is végzett. A túlárazás pedig nem jogi kategória, így ebben nem foglaltak állást, de azt megállapították, hogy a cég a munkát rendben elvégezte.
Barátja dobta fel
Zamecsnik szerint az sem igaz, hogy az a személy, aki feldobta Kiss Lászlót, önszántából ment be a rendőrségre. A férfi már ekkor letartóztatásban volt, és egyezséget akart kötni az ügyészséggel, emiatt mondott a polgármesterre is terhelő információkat, mondta. Az RTL úgy tudja, a férfi rég barátja és egyetemi évfolyamtársa volt Kiss Lászlónak.
Előzetesben maradhat
Kiss László polgármestert június 9-én újraválasztották, így neki kellene összehívnia az alakuló ülést úgy, hogy az új képviselő-testületnek október 15-ig kell megalakulnia. A polgármestert 30 napra helyezték előzetes letartóztatásba, de a bíróság dönthet úgy, hogy azt meghosszabbítja.
Bonyolult helyzet
A helyzetet viszont bonyolítja, hogy nemcsak Kiss, de az egyik alpolgármestere, Czeglédy Gergő is letartóztatásban van korrupció gyanúja miatt: őt 100 millió forintos kenőpénz átvételével gyanúsítják, június közepe óta van letartóztatásban, amit a bíróság október 20-ig hosszabbított meg. Gyergyák Ferenc, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára a 444-nek azt mondta: precedens értékű, ami Óbudán történik az új testület alakuló ülésén, Béres András alpolgármester pedig úgy fogalmazott: mindent megtesznek majd azért, hogy a kerület működőképes legyen.
A Kúria dönthet
A kerületi SzMSz szerint a polgármester akadályoztatása esetén a korelnök hívhatja össze az alakuló ülést. A jogszabályok szerint az alpolgármestereket a polgármester javaslatára választják meg, és ha Kiss letartóztatásban marad, a javaslatát megteheti írásban is, de nem biztos, hogy azt a képviselő-testület és a kormányhivatal elfogadja majd. Ha kifogást emelnek, az ügyben a Kúria dönt.A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.