A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói közel egymillió forintnyi pénzt és 200 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le az akció során – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói szeptember 17-én az esti órákban Budapest 7. kerületében elfogták a 49 éves B. Rolandot, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy kokaint árul. A rendőrök nemcsak a 49 éves dílert, hanem négy „vásárlóját” is tetten érték, akik a gyanú szerint éppen kábítószert vásároltak tőle.

Ezt is olvasd el, érdekes! Klikk a címre: Drogbandára törték rá az ajtót a rendőrök a 7. kerületben, kokain tömbösítéséhez használt prés volt a szoba közepén

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

A nyomozók kiderítették, hogy B. Roland a nála lévő kokaint egy szerb férfitől veszi saját, illetve eladási céllal.​ A 41 éves szerb M. Fahrudin elfogására szeptember 18-án a 7. kerület, Bajcsy-Zsilinszky utcai lakásán került sor, ahol a rendőrök házkutatást tartottak. A kutatás során kábítószergyanús anyagot, annak adagolásához és árusításához használt eszközöket, valamint pénzt is lefoglaltak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A fővárosi rendőrök az akciójuk során elfogott hat főnél összesen közel egymillió forintnyi pénzt és 200 gramm kábítószergyanús anyagot találtak.

A nyomozók M. Fahrudint és B. Rolandot kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt, míg P. Kristófot, H. Benedeket, H. Alexandrát és F. Tamást kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A rendőrök M. Fahrudint őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, a másik öt gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezik.

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából