Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

Lemondott a Semmelweis Egyetem rektori tisztségéről Merleky Béla

Lemond a Semmelweis Egyetem rektori tisztségéről Merkely Béla. A szívsebész több mint 8 évig volt a orvosi egyetem rektora. Nemrég derült ki, hogy az álláshalmozó professzor tavaly 225 millió forintot keresett három, közpénzből fizetett állásáért. A fiával közösen működtetett cége ellen pedig nyomozás folyik.  Merkely Béla közleménye  “Ma, 2026. november 5-én a Szenátus előtt tájékoztatást adtam rektori megbízásom nyolc és fél esztendejének céljairól, történéseiről, eredményeiről, sikereiről, amelyeket együtt, az egyetemi polgárok (oktatói, kutatói, egészségügyi dolgozói, támogatói és hallgatói) közösségével értünk el. A Szenátus a rektori beszámolót teljes egyetértésben, egyhangúlag fogadta el. Az egyetemi tevékenység mindhárom meghatározó területén – az oktatásban, a […]

Betöltés

A Marina parton fogták el a Tik-Tok sztárt, aki kompromittáló felvételeket készített ismert emberekről, majd zsarolta őket

Idén márciusban, Budapesten, a Marina-parton lévő egyik luxuslakásban fogták el a rendőrök a 35 éves M. Laurát. A nő egy internetes csalássorozatot működtetett. A hatóságok immár 160 sértettet azonosítottak országszerte, s bizonyítottan legalább 110 esetben állapították meg a csalás tényét. Laura 40.000. forinttól 1, 8 millióig vert át embereket. Profi hálózatot működtetett  Nem létező luxuscikkeket, elektronikai berendezéseket, játékokat, kozmetikumokat árult az interneten, a portékáiról készült fotókat pedig innen-onnan lopkodta össze. A nő 17 bankszámlát tartott fent, 8 telefonszáma, és hogy ne legyen feltűnő, a csalásokba a barátnőit is bevonta. A csaló nő jelenleg is letartóztatásban van a Budaörsi Rendőrkapitányságon folyamatban levő, […]

Betöltés

Jó hírt jelentett be Magyar Péter: megszűnnek az áldatlan állapotok Gyömrőn, 11 milliárd fonintból új iskolát épít a kormány

Új iskola épül Gyömrőn – ezt Magyar Péter jelentette be csütörtökön közösségi oldalán. A kormány szerdán döntött arról, hogy 11 milliárd forintot csoportosít át az új iskolakomplexum megépítésére. A városban évek óta konténerekben tanulnak a gyerekek. A szülők hiába könyörögtek évek óta, hogy végre Gyömrő is kapjon egy iskolaépületet, Lázár János a beruházást lehúzta a listáról. Gulyás Gergely pedig egyenesen az igazgatót tette felelőssé azért, amiért beázott az épület. Áldatlan állapotok Gyömrőn Többször beszámoltunk róla, hosszú évek óta áldatlan állapotok uralkodnak a Fekete István Általános Iskolában. Az iskola épülete beázott, kilógtak a falakból a vezetékek, egyszerűen alkalmatlan volt arra, hogy abban gyerekek […]

Olvass tovább

Azbesztet találtak a gyömrői Cifra utcán, a konténeriskolához vezető úton: Kisberk Szabolcs polgármester szerint a Magyar Közút építette, ezért vigyék is el a szennyezett anyagot

Kétféle azbesztet is kimutattak a gyömrői Cifra út mellett, azon az úton, amely a konténeriskolához vezet. Kisberk Szabolcs polgármester szerint a szakaszt a Magyar Közút építette, tőlük legkésőbb november 6-ig kérik a szennyezett anyag elszállítását. Azbeszt az iskolánál Megérkeztek a gyömrői azbesztvizsgálatok laboreredményei, és az egyik útszakaszon kétféle azbesztet mutattak ki. Ez a Cifra út, amely a város konténeriskolájához vezet. A szennyezett anyag az úttest melletti padkában és a Gróf Almássy utca melletti terület egy részén van. A részleteket Kisberk Szabolcs polgármester ismertette a közösségi oldalán. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Ezt mutatták ki […]

Olvass tovább

Célkeresztben Budapest és környékének fiataljai: Világsztárok álltak a Dirty Slippers iskolai drogprevenciós turnéja mellé

Látványosan növekszik a nemzetközi ismertsége annak a magyar drog prevenciós kezdeményezésnek, amely már több mint 300 ezer hazai diákhoz jutott el az elmúlt években. A Dirty Slippers zenekar 15 éves Suliturné programja mellé most olyan világhírű előadók álltak ki, mint Frank Turner, Marko Hietala, a Nightwish egykori tagja, valamint a The Subways frontembere. Az idei […]

Olvass tovább

Ügynökakták: az egykori MTV műsorvezetőinek kartonjai is nyilvánosságra kerültek

Több ismert, egykori televíziós személyiség neve is megtalálható a ma nyilvánosságra hozott ügynökakták között. Magyar Péter a kampányban megígérte, amennyiben kormányzati felhatalmazást kap a TISZA Párt, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat. 2026. november 4-től, 36 évvel a rendszerváltás után, nyilvánossá váltak az egykori kommunista állambiztonsági szervek hálózati nyilvántartásainak jelentős részei. A nyitottaktak.hu oldalon bárki rákereshet az egykori állambiztonsági hálózati személyek adataira.  Művészek és újságírók a listán A most közzétett dokumentumokban több tízezer név szerepel, köztük politikusoké, művészeké és közéleti szereplőké. A ma nyilvánosságra került nevek között akadnak olyanok, akik elismerték egykori együttműködésüket, olyanok, akik kényszer hatására írták alá a beszervezési nyilatkozatot, és […]

Olvass tovább

Ügynöakták: Kiss-Rigó László és Beer Miklós katolikus püspökök aktái is nyilvánosságra kerültek

Több, ismert egyházi személy neve is előkerült a ma nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásokból. A kormány által közzétett adatbázisban katolikus és református püspökök, valamint egy főrabbi neve is szerepel. Kapcsolódó cikk: Ügynökakták: Szikora Robi, Medveczky Ilona, B. Tóth László és Dévényi Tibi bácsi kartonja is nyilvánosságra került Nyilvánosak az ügynökakták  Magyar Péter a kampányban megígérte, amennyiben kormányzati felhatalmazást kap a TISZA Párt, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat. 2026. november 4-től, 36 évvel a rendszerváltás után, nyilvánossá váltak az egykori kommunista állambiztonsági szervek hálózati nyilvántartásainak jelentős részei. A nyitottaktak.hu oldalon bárki rákereshet az egykori állambiztonsági hálózati személyek adataira. A Budapestkörnyéke.hu a főváros térségének piacvezető, 0-24 […]

Olvass tovább

Ügynökakták: Szikora Robi, Medveczky Ilona, B. Tóth László és Dévényi Tibi bácsi kartonja is nyilvánosságra került

Magyar Péter a kampányban megígérte, amennyiben kormányzati felhatalmazást kap a TISZA Párt, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat. 2026. november 4-től, 36 évvel a rendszerváltás után, nyilvánossá váltak az egykori kommunista állambiztonsági szervek hálózati nyilvántartásainak jelentős részei. A nyitottaktak.hu oldalon bárki rákereshet az egykori állambiztonsági hálózati személyek adataira.  Művészek és újságírók a listán A most közzétett dokumentumokban több tízezer név szerepel, köztük politikusoké, művészeké és közéleti szereplőké. A ma nyilvánosságra került nevek között akadnak olyanok, akik elismerték egykori együttműködésüket, olyanok, akik kényszer hatására írták alá a beszervezési nyilatkozatot, és olyanok is, akiknek a neve ugyan felbukkant a nyilvántartásban, de ez önmagában még nem […]

Olvass tovább

Budapest és környéke új kedvence lehet a kínai SUV: csendes, masszírozós az ülése és ingázáshoz elég az akksija – itt van az ára

A Geely eddigi legnagyobb autója, a Monjaro EM-i november második hetében érkezik a magyar kereskedésekbe, és már előrendelhető. A 4,8 méteres, konnektorról tölthető hibrid SUV 14,29 millió forintról indul, az összkerekes, 334 lóerős változatok 15,99 millióról startolnak. Nagy kedvence lehet az agglomerációs családoknak. Megérkezik a legnagyobb Geely A kínai Geely a párizsi autószalonon mutatta be új zászlóshajóját, amely a Skoda Kodiaq méretosztályában száll versenybe. Itthon ez a márka negyedik modellje, és a legnagyobb. A hazai előrendelés elindult, az első példányok a tervek szerint a hónap második hetében érkeznek. Összeszedtük, mennyibe kerül, milyen lehet vezetni, és mit tud. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb […]

Olvass tovább

Két kisgyermekkel maradt egyedül Dia, akinek férjét egy késsel kergette egy férfi a Gubacsi-hídnál a Dunába

Miközben a vízi mentés zajlott, a fővárosi rendőrök gyorsan felderítették a késes támadó nyomait. A 34 éves férfi elmenekült a helyszínről, de a hatóságok nem sokkal később egy közeli lakásban rátaláltak, ahol bujkálni próbált.A gyanúsított a kihallgatása során elismerte a cselekményt, ám azt állította, nem állt szándékában kioltani a férfi életét. A bíróság elrendelte a 34 éves férfi letartóztatását. Nem tudott úszni  Sándor két gyermeket hagyott félárván: egy a tízéves kisfiút és a nyolcéves kislányt. A kétgyermekes apa – bár sportos alkat volt – nem tudott biztosan úszni. A tanúk szerint a vízben állva, a sodrással küzdve könyörgött az életéért, ám […]

Olvass tovább
Betöltés