Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

Aranykonvoj: gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját, aki személyesen irányította az akciót

Súlyos bűncselekménnyel, 7 rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettével gyanúsította meg a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ volt vezetőjét. Az aranykonvoj-ügyben eddig több mint 30 tanút hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek, iratokat szereztek be, és a szálak végül egyenesen a TEK volt főigazgatójához vezettek. Filmes akció az M0-áson A megalapozott gyanú szerint 2026. március 4-én indult, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkérésére Hajdu János eligazítást tartott a műveleti vezetőknek. A feladat egy Ausztriából Magyarországon át Ukrajnába tartó, hatalmas összegű dollár- és euróbankjegyeket, valamint befektetési aranytömböket szállító konvoj feltartóztatása volt. A főigazgató parancsba […]

Betöltés

Sorra állnak le a vonatok a hőség miatt, több elővárosi vonalon is baj van

A rendkívüli meleg miatt folyamatosak a késések, és egyre több vonalon fordulnak elő járatkimaradások, komoly türelemjátékra kényszerítve az utazókat. A hőség okozta technikai problémák miatt a menetrend gyakorlatilag teljesen felborult, a MÁV pedig folyamatosan küzd az elemekkel, hogy fenntartsa a forgalmat. Az utasoknak szinte bárhol számítaniuk kell hosszabb menetidőkre. A közlekedési és beruházási miniszter hétfő délután terepszemlét tartott a nyugati pályaudvaron. Megszólalt a miniszter “A közösségi közlekedés az egész országban az időjáráshoz mérten, de tartja magát. A vasúton sebességkorlátozások országszerte szükségesek a felforrósodott vágányokon, és emiatt kisebb késések előfordulnak. A negyven-ötven éves kocsikban a klíma nagyon nehezen bírja a hőséget, ebből sok a problémánk. […]

Betöltés

Vízkorlátozás: Magyar Péter miniszterelnök azonnali víztakarékosságra szólította fel az országot a hálózati összeomlás veszélye miatt

Drámai bejelentést tett hétfő délután Magyar Péter miniszterelnök a Parlamentben: az egész országot érintő, rendkívüli felhívásban kérte a lakosságot, hogy a következő két napban radikálisan csökkentsék a vízfogyasztásukat. A kormányfő kiemelte, hogy a kánikula miatt a hazai vízhasználat soha nem látott rekordokat döntöget, és ha a lakosság nem tanúsít azonnal szigorú önmérsékletet, a vízellátó hálózatok és a kritikus infrastruktúra teljes összeomlása fenyeget. Miniszterelnöki vészjelzés a Parlamentben Magyar Péter hétfő délután az Országházban közvetlenül a magyar emberekhez fordult a hőségriadó és a kritikus ivóvízhelyzet miatt. A miniszterelnök beszédében hangsúlyozta: a kormányhoz egyre több településről és régióból érkeznek értesítések arról, hogy azonnali hatállyal […]

Olvass tovább

Vitézy Dávid elintézte: Július 1-jétől tömegével indulnak új éjszakai buszjáratok az agglomerációba, még jobb lesz Budapest környékén élni

Történelmi jelentőségű és évtizedes hiányosságot pótló hálózatbővítést jelentettek be a főváros és az agglomerációs települések éjszakai közlekedésében. Július 1-jétől gyökeresen megváltozik az éjszakai menetrend: az állami és a fővárosi járatok összehangolásával százezrek juthatnak haza biztonságosan, megfizethetően és kiszámíthatóan a budapesti koncertek, színházi előadások vagy a késői műszakok után. Évtizedes lemaradásban Budapest és az agglomerációs gyűrű lakosságszáma elképesztő mértékben növekedett az elmúlt évtizedekben, százezrek költöztek ki a környező településekre. Ezzel szemben az éjszakai közlekedés sok helyen még mindig azon a szinten toporgott, ahol húsz évvel ezelőtt. Egy késő esti családi vacsora vagy kulturális program után a hazajutás autó vagy méregdrága taxi nélkül […]

Olvass tovább

Pénzeső hullott a nagytarcsai Fidesz-jelöltre: A gyerekbántalmazás-ügybe keveredett férfi milliókat kapott az NKA-fekete pénzekből

Ha kíváncsi vagy arra hol van az  pénz, amiből vízvezeték-hálózatot lehetett volna fejleszteni, hogy ne legyen vízhiány a forróság idején, vagy hol van az a pénz, amiből utakat, a lepattant János kórházat lehetett volna fejleszteni, akkor itt a válasz: Az államkasszát kirabló fideszes politikusokról most kiderült, hogy 900 milliót osztottak ki a vidéki haverjaiknak. Milliókat kapott az a férfi is, akinek a neve gyermekbántalmazás kapcsán került nyilvánosságra, amúgy Nagytarcsán indult a Fidesz színeiben. Hová tűntek a fejlesztési pénzek? Ha állampolgárként sokszor értetlenül állsz az előtt, és kíváncsi vagy arra, hogy hol van az ország és az agglomeráció fejlesztésétől elvett, a kritikus […]

Olvass tovább

Kiszáradó csapok Pátyon – Vízkorlátozást vezettek be a településen, többen azt vetik a fideszes polgármester, Székely László szemére, hogy a lakóparkok és az óriási ipari park miatt jutott ide a település

Drasztikus lépésre kényszerült a pátyi önkormányzat a kánikula és a régiós vízhiány miatt: vízkorlátozást léptettek életbe. Vasárnap délelőtt már több háztartásban teljesen leállt a vízszolgáltatás, a pátyi önkormányzat viszont csak jóval később lépett. A pátyi Facebook-oldalakon többen elégedetlenek a település fideszes polgármesterével, Székely Lászlóval. A Tisza Párt helyi szervezete pedig azt követeli, hogy az önkormányzat haladéktalanul adjon részletes, nyilvános tájékoztatást a vízellátási helyzetről, az elmaradt fejlesztésekről és a hosszú távú megoldásokról. Szerintük ugyanis nem csak a hőség miatt jutott el Páty oda, hogy vízkorlátozást kellett bevezetni. Megnövekedett vízhasználat Az országosan is megnövekedett vízhasználat miatt az ÉDV Zrt nem tud a jelenleginél […]

Olvass tovább

A Lágymányosi-öbölben találtak rá a Dunában eltűnt férfi holttestére, szombaton hárman fulladtak a folyóba

Szombaton három ember vesztette életét a folyóban. Budapesten, a Lágymányosi-öbölben egy úszni nem tudó férfi merült el a vízben, akinek a testét a hatóságok szonártechnika és búvárok segítségével emelték ki. Ezzel párhuzamosan Ercsinél és Bajánál is halálos vízibaleset történt. Búvárok hozták fel a holttestet  Szonártechnika és búvárok bevonásával hozták felszínre szombat délután egy férfi holttestét a budapesti Lágymányosi-öbölben. Az áldozat a parttól mintegy nyolc-tíz méterre merült el a vízben, ahol a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a mentőcsapatokkal közösen azonnal megkezdték a felkutatását. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen […]

Olvass tovább

“Minden álom véget ért” – Pusztamonostor polgármesterének lánya is meghalt a hat áldozatot követelő szörnyű balesetben

A 3-as főúton, Bükkábrány térségében történt brutális ütközésben hat ember vesztette életét – köztük három kisgyermek –, egy édesanya pedig jelenleg is az életéért küzd a kórházban. A tragédia híre megrázta az országot, az áldozatok között tehetséges fiatal sportoló és pályakezdő színésznő is van. A rendőrség szakértők bevonásával, büntetőeljárás keretében vizsgálja a frontális karambol pontos körülményeit és okait. Frontálisan ütköztek  Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, a szombati napon felfoghatatlan tragédia rázta meg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyét. A 3-as főút 155-ös kilométerszelvényében, Bükkábrány térségében eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi ütközött össze frontálisan. A helyszínre azonnal hatalmas erőkkel vonultak ki a mentőszolgálat munkatársai, […]

Olvass tovább

Fekete szombat: három ember tűnt el a Dunában, egyikük holttestét megtalálták

Három ember tűnt el a Dunában szombaton, egyikük holttestét megtalálták, kettőt még keresnek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Hárman eltűntek  Egy Iváncsa térségében elmerült fiatal férfit a vízirendészek megtaláltak, azonban az életét már nem lehetett megmenteni. Még keresik azt a férfit, aki a 11. kerületi Kopaszi-gátnál tűnt el a Dunában, valamint azt a 26 éves férfit, aki Bajánál ment a vízbe, majd elmerült. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol! Elnyelte őket a víz  Volt, aki úszni indult, volt, aki csak besétált […]

Olvass tovább

Vízkorlátozást rendeltek el négy agglomerációs településen a pesti oldalon, 100 ezeres bírságot kaphatnak a füvet titokban locsolók

Azonnali hatállyal szigorú, elsőfokú vízkorlátozást vezettek be az észak-pesti agglomeráció négy településén a tartós kánikula és az egekbe szökő vízfogyasztás miatt. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) kezdeményezésére Veresegyház, Erdőkertes, Szada és Őrbottyán területén léptek életbe a drasztikus tiltások, hogy elkerüljék a teljes rendszer összeomlását és a vízhiányt. Mától lép életbe akorlátozás A korlátozások mától, június 27-től, szombattól kezdve léptek életbe, és határozatlan ideig, visszavonásig érvényben maradnak. A vízművek a hétvégi csúcsfogyasztás előtt látta szükségesnek a beavatkozást. A bevezetett I. fokú vízkorlátozás szabályainak megsértése és a tiltott ivóvízhasználat komoly anyagi következményeket von maga után az érintett településeken, így Veresegyházon, Erdőkertesen, […]

Olvass tovább
Betöltés