Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

Fizetés helyett félelem: Rabszolgaként dolgoztattak öt férfit egy vecsési háznál

Embertelen körülmények között zsákmányolt ki és tartott rettegésben öt kiszolgáltatott munkást a fenti képen rendőrök mellett látható szürke pólós férfi Vecsésen. A rendőrök az éjszaka közepén csaptak le a helyszínen, az elkövetőt a bíróság már rács mögé küldte. Elképesztő, hogy mit művelt a munkásokkal. Munkát és szállást ígértek A gyanúsítottak kedvező feltételeket, biztos megélhetést és lakhatást ígértek a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatoknak. A szóbeli megállapodásból semmi nem valósult meg, és a menedéket kereső férfiak hamarosan csapdába estek, rabszolgák lettek Vecsésen. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Éjszakai feljelentés a kapitányságon A megrázó bűncselekményre azután derült […]

Betöltés

Ha teheted, kerüld el Bicske térségét: nem járnak a vonatok, a pótlóbuszok sem tudnak haladni, mert baleset miatt lezárták az 1-es utat

Kedd délelőtt hosszabb menetidőre kell számítani a győri fővonalon, miután Bicskén váltóhiba nehezíti a közlekedést, emiatt Herceghalom és Bicske között nem közlekedhetnek a vonatok. Az utasokat pólóbuszok szállítják, viszont az 1-es főúton akkora baleset történt, hogy lezárták az utat.  Forgalmi változás  Baleset Bicskénél  Összeütközött egy motorkerékpár és egy trágyaszórót vontató traktor az 1-es főút Bicske és Herceghalom közötti szakaszán. A 26-27-es kilométer között történt balesethez a bicskei önkormányzati tűzoltókat riasztották.  Lezárták az 1-es főutat  Az egység áramtalanított, megszüntette az üzemanyag folyását. A helyszínre mentőautó és mentőhelikopter is érkezett. Az 1-es főutat teljes szélességében lezárták. Emiatt a pótlóbuszok jelentősen hosszabb menetidővel közlekednek. […]

Betöltés

Velkey György: Szijjártóék pontosan tudták, hogy a lélegeztetőgépek fele használhatatlan, ennek ellenére mégis jónak minősítették

A Külügyminisztérium korábbi vezetése tisztában volt azzal, hogy felerészben használhatatlan vagy kórházi használatra nem javasolt készülékeket szereztek be a Covid-idején. A lélegeztetőgépek minőségi besorolását utólag kozmetikázták – derült ki a szaktárcánál elrendelt átvilágítás során, írja közösségi oldalán Velkey György, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.  A gépek fele használhatatlan volt  A külügyi államtitkár belső iratokra hivatkozva állítja, hogy a Szijjártó Péter vezette Külügyminisztérium tudott a lélegeztetőgépek hibáiról. A 16 ezerből közel 8 ezer készüléket használatra nem javasoltnak minősített egy katonaorvos, majd megváltoztatták a minősítés kategóriáit, hogy mindegyik jónak tűnjön. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! A katonaorvos […]

Olvass tovább

Új elnök a rettegett hivatal élén: Ezt üzeni az adóhatóság, a NAV főnöke a magyaroknak

Jelentős személyi változásokról döntött a pénzügyminiszter az adóhatóság felsővezetésében. Kármán András Rózsáné Sádt Mónikát nevezte ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új elnökének. Erről nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt tájékoztatták a sajtót. A NAV új elnöke három dolgot üzent a magyar adózóknak. Nyilvános pályázat a vezetői székért A tárca tájékoztatása szerint a nyilvános pályázatra összesen negyvenkilenc jelentkezés érkezett a minisztériumhoz. A szakmai értékelések alapján kilenc jelöltet javasoltak a bizottsági meghallgatásokra. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Többkörös kiválasztási folyamat után Az államtitkári szintű meghallgatások után öt jelölt jutott el a miniszteri bizottsághoz. A végső […]

Olvass tovább

Életmentés a Bazilika kupolájából: Embert próbáló körülmények között mentettek a kötélmentők Esztergomban

Rendkívül látványos és embert próbáló körülmények között mérte össze tudását a világ elit kötélmentő csapata a Dunakanyarban. Az Esztergomban megtartott BudapestRope Nemzetközi Kötéltechnikai Mentő Kihíváson tíz ország szakemberei szimuláltak életmentő akciókat a történelmi műemlékeknél. Tíz ország elit csapatai Kivételes szakmai kihívásra gyűltek össze a világ minden tájáról a vészhelyzeti kötélmentés nemzetközi szakértői. A hazai szervezésű megmérettetésen az Egyesült Államoktól Japánon át Belgiumig tíz nemzet elitalakulata vett részt. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Három hazai csapat indult Magyarországot a VIII. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, a Mohácsi Speciális Mentők és a Police Rope Team képviselte. A hazai […]

Olvass tovább

Súlyos baleset történt a Lánchíd melletti szórakozóhelyen: a Duna köveire zuhant egy férfi, életveszélyesen megsérült

Szombat este súlyos baleset történ az 5. kerületben. A Lánchídnál működő szórakozóhely mellett két vendég összevitatkozott, majd összeverekedtek. A helyszínen, a biztonsági szolgálata közbelépett, és paprikaspray-t alkalmazott, amely miatt az egyik vendég részlegesen elvesztette a látását és egyensúlyát. Ezután a Duna medrébe zuhant, és súlyosan megsérült. Életveszélyesen megsérült egy férfi  Az ügyben az Országos Mentőszolgálat azt írta, a helyszínről egy 40 év körüli férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállítottak a helyszíni ellátást követően kórházba. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 444.hu-val közölte, hogy augusztus 30-án 1 óra 23 perc körül több bejelentést kaptak arról, hogy a Lánchíd pesti hídfőjénél egy férfi a rakpart […]

Olvass tovább

Furcsa látvány Szentendrénél: Előbukkant egy új sziget a Dunából, és azonnal letérkövezték

Meghökkentő környezetvédelmi performanszt hajtottak végre a Szentendrei Dunavirág Társaság tagjai a Duna alacsony vízállása miatt felbukkant kis szárazföldön. A helyi civilek a túlzott beépítésekre és a városi hőszigethatás veszélyeire akarták felhívni a közvélemény figyelmét az akcióval. Zátony bukkant elő a folyóból A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt egy apró zátony bukkant ki a vízből közvetlenül Szentendre belvárosával szemben. A helyi környezetvédő csoport tagjai azonnal felkeresték az újonnan megjelent földdarabot a meder közepén. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Térkövezés A civilek kenukkal érték el az újonnan formálódott zátonyt, majd látványosan birtokba vették a területet. A […]

Olvass tovább

Vizsgálatot indított Hegedűs Zsolt a kukacos ágyban fekvő beteg ügyében: az özvegytől bocsánatot sem kért a Jahn Ferenc kórház vezetője

Amint arról beszámoltunk, júliusban a Jahn Ferenc kórházban egy tüdőbeteg férfi méltetlan körülmények között halt meg. Felesége állítása szerint a férfi ágyában kukacok mászkáltak, a beteg teste pedig tele volt felfekvéssel. A páciens másnap meghalt. Az ügyben Hegedűs Zsolt és a hatóságok is eljárást indítottak. Kivizsgálást kért a miniszter A szaktárca vezetője azonnali és teljes körű tájékozódást rendelt el az érintett fővárosi egészségügyi intézményben történt súlyos incidens kapcsán. A miniszteri utasítás nemcsak az esetleges egyéni mulasztások feltárására terjed ki, hanem az intézmény teljes működési rendszerének és ápolási gyakorlatának felülvizsgálatára is. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred […]

Olvass tovább

Imádta a luxushoteleket Nagy Márton: egy dél-koreai üdülőszigeten is megszállt közpénzből, annak ellenére, hogy nem volt ott dolga

Újabb részletek derültek ki Nagy Márton egykori nemzetgazdasági miniszter külföldi útjairól. A Tisza-kormány közérdekű adatigénylésére adta ki a volt miniszter 2023 és 2026 közötti külföldi kiküldetéseinek részleteit. Ezekből kiderült, hogy az Orbán-kormány volt minisztere rendszeresen fényűző hotelekben szállt meg, és gyakori vendég volt a Four Seasons, a Mandarin Oriental, a Ritz-Carlton és a Waldorf Astoria szállodáiban. Az adatok szerint éjszakánként átlagosan 451 ezer forintot költöttek a volt nemzetgazdasági miniszter szállásaira, közpénzből. Trópusi szigeten szálltak meg Az újonnan kiadott közérdekű adatok alapján a korábbi tárcavezető és héttagú kísérete a dél-koreai látogatás során a mesés Csedzsu-szigetén található ötcsillagos tengerparti dizájnhotelben pihent meg. A hivatalos dokumentumokban […]

Olvass tovább

Visszavonul Pásztor Erzsi: a súlyos betegséggel küzdő Janka néni 40 kilót fogyott

A népszerű Kossuth-díjas színésznő küzdelmes hónapokon van túl, és a fizikai megpróbáltatások miatt úgy döntött, hogy végleg visszavonul a színpadi szerepléstől. Pásztor Erzsi megindító interjúban arról beszélt, hogy édesapjához hasonlóan, vastagbéldaganatban szenved, rövid időn belül 40 kilót fogyott. Nehéz időszak áll mögötte A közkedvelt művész az elmúlt időszakban rendkívül komoly egészségügyi kihívásokkal küzdött meg. A műtéti beavatkozások és a szervezetet ért megpróbáltatások nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is alaposan igénybe vették a színésznőt, ami arra késztette, hogy átértékelje mindennapjait. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Színpadi rosszullét indította el Az első komolyabb figyelmeztető jelzés még a […]

Olvass tovább
Betöltés