Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

Ruszin-Szendi Romulusz: “Két katonánk vesztette életét szolgálattevés közben”

Tragédiák történtek a honvédség életében az elmúlt napokban. Két katonánk vesztette életét szolgálatteljesítés közben. A hírt Ruszin-Szendi Romulusz, honvédelmi miniszter közölte közösségi oldalán.  Két katona halt meg  “Egy 20 éves fiatal szolgálati idejében – eddig ismeretlen okból – önkezével vetett véget az életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul, majd másnap a kórházban hunyt el. Egészségügyi vagy pszichológiai probléma egyikük esetében sem merült fel. A halálesetek körülményeinek vizsgálata folyamatban van. Az elhunyt katonák családjának és bajtársainak őszinte részvétemet fejezem ki és mielőbbi megnyugvást kívánok” – írta a honvédelmi miniszter Facebook oldalán.  Egészségügyi vizsgálatok  A Magyar Honvédségnél a katonai […]

Betöltés

Idegen férfi szólított le egy kislány az egyik bicskei iskola előtt, azt kérte, üljön be mellé – a szülők feljelentését tettek

Idegen férfi szólított le egy kislányt Bicskén, az egyik általános iskola előtt. Az anya elmondása szerint a kislány sírva rohant be az osztályban, ahol tanítóján részletesen beszámolt a történtekről. Az ügyben a város polgármestere is megszólalt.  Az iskola előtt szólították le  Csütörtök reggel egy szürke autóból idegen férfi szólítottak le egy kislányt Bicskén, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Prohászka úti épületénél. Arra kérte a gyereket, hogy szálljon be mellé. A kislány sírva rohant be az osztályterembe, ahol mindent elmondott az osztályfőnökének. A tanítónő hívta fel a kislány édesanyját, aki közösségi oldalán számolt be az esetről. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi […]

Betöltés

Villamossal ütközött, majd a kormányhivatal épületébe csapódott egy teherautó Újpesten

A polgármesteri hivatallal szemben található kormányablak épületének ütközött egy teherautó csütörtökön délelőtt Újpesten azután, hogy előtte a villamossal karambolozott az István úton – számolt be a történtekről az Újpest.hu. Mentőket is riasztottak  Villamossal karambolozott egy teherautó Budapest 4. kerületében, az István úton, a Jókai utcánál. A gépkocsi egy épületnek is nekiütközött. A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést, a balesetnél, amelyhez a mentőket is riasztották. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani – írta a Katasztrófavédelem. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Helyszíni felvétel Leállt a villamos A kerületi Facebook-oldal azt írja, személyi sérülés nem történt. […]

Olvass tovább

Augusztus közepe óta nem működik az MR-készülék a János kórházban, Takács Péter szerint a TISZA-kormány miatt ment tönkre az eszköz

Augusztus 15. óta nem működik a Szent János Centrumkórház MR-készüléke, emiatt máshová irányítják át a betegeket. Az intézmény naponta értesíti a nem sürgősségi ellátásra váró betegeket arról, hogy hol végzik el MR-vizsgálatukat. Már külföldi mérnököket is bevontak az eszköz javításába, de csak a felmérés utáni eredmények alapján döntenek a megfelelő hálózati szűrő beszerzéséről. Takács Péter fideszes politikus szerint azért nem bírja a hálózat a terhelést, mert a TISZA kormány telepakolta klímákkal a kórházat. Leállt az MR-készülék  Augusztus közepe óta nincs működő MR-készülék a budapesti Szent János Centrumkórházban, ezért máshová kell vinni a betegeket. Az eszköz meghibásodásával kapcsolatban az intézmény radiológiai főorvosa […]

Olvass tovább

Leszúrta magát egy beteg a Szent Imre kórházban

Leszúrta magát egy férfi a budapesti Szent Imre kórházban. A beteg az intézmény egyik belgyógyászati osztályán feküdt, amikor életveszélyesen megsebesítette magát. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy egy másik intézménybe kellett átszállítani, ahol magasabb szintű ellátást kapott.  Stabilizálták az állapotát  Életveszélyes sérülést okozott magának egy beteg a budapesti Szent Imre kórház belgyógyászati osztályán múlt hét szerdán délelőtt. A férfi életét a személyzet gyors és határozott fellépése mentette meg, az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály szakembereinek sikerült még a helyszínen stabilizálniuk az állapotát. Ez is érdekelhet: Dráma a Szent Imre kórházban: az intézmény kápolnájában végzett magával az egyik beteg Átszállították egy másik […]

Olvass tovább

Várkonyi Andrea nyilvánosan sajnáltatja magát, közben elszabadultak az indulatok Mészáros Lőrincék autópálya-építésénél – perrel fenyegetik az őket ellenőrző minisztériumot

Botrányos jelenetek kísérték a soron kívüli, véletlenszerű hatósági ellenőrzést az M1-es autópályán. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó koncessziós társaság kommunikációs vezetője jogi lépésekkel fenyegetőzött, hogy megakadályozza a helyszíni fotók és videók nyilvánosságra hozatalát. Közben Várkonyi Andrea a Story című újságban sajnáltatja magát. Várkonyi nyilvánosan nyekereg “Van egy életszínvonalunk, és az az által adott lehetőségek szerint élünk, de nem minden esetben. Csakhogy mi már bármit teszünk, semmi nem jó” – mondta Várkonyi a lapnak. Mészárős Lőrinc felesége úgy példálózik, hogy az ember személyes evolúciója az, hogy a lehetőségek fejlődésével halad előre. Van házassági szerződésük, de Várkonyi állítja, nem is olvasta el, amikor […]

Olvass tovább

Baleset Mende és Maglód között: az édesapa után az anya és 3 éves kisfiuk is meghalt a kórházban

A kórházban meghalt a 34 éves édesanya és hároméves kisfia is, miután múlt hétfőn frontálisan egy teherautóba csapódtak a 31-es főúton. A 38 éves édesapa már a baleset helyszínén életét vesztette. Két gyermek maradt félárván, a településen gyűjtést szerveztek az áldozatok családtagjainak.  Balesetezett a család Múlt hétfőn Maglód és Mende közötti útszakaszon egy személyautó  ütközött egy teherautóval. Az autóban egy család utazott, kocsijuk a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. Az apa a helyszínen meghalt,   feleségét és három éves kisfiukat életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az orvosok napokig küzdöttek az életükért, de a hétvégén mindketten belehaltak sérüléseikbe. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! […]

Olvass tovább

Éjszakai nyelvvizsga Gödöllőn és Budapesten – Óriási az érdeklődés, itt van minden, amit tudnod kell

Idén immár 13. alkalommal rendezi meg a Zöld Út Nyelvvizsgaközpont az Éjszakai nyelvvizsga elnevezésű hagyományos programját a Kutatók Éjszakáján. A különleges próbavizsgán az érdeklődők tét nélkül, mégis éles vizsgahelyzetben mérhetik fel tudásukat a gödöllői és a budapesti egyetemi helyszíneken. Tizenharmadik alkalommal várja a nyelvvizsgázókat az egyetem A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) égisze alatt […]

Olvass tovább

Vona Gábor pénzt kap az RTL-től, miközben a Jobbik elnökeként még porig rombolta volna és behintette volna sóval ezt a tévét

Meglepő fordulat a hazai médiaszférában: a Második Reformkor elnöke, a Jobbik egykori vezetője az RTL egyik népszerű műsorában kapott szerepet. Vona Gábor korábban még a kereskedelmi csatorna teljes megszüntetéséről és épületeik lerombolásáról beszélt a nyilvánosság előtt. Úgy tűnik ez már nem érdekli sem Vonát, sem az RTL tartalmait 26 éve irányító Kolosi Pétert – pedig ő biztosan emlékszi Vonának az utálkozására. Mi változott? Tévés szereplésért kap pénzt az egykori pártelnök Az RTL oldalán jelent meg a hír, hogy Vona Gábor, a Második Reformkor pártelnöke és a Jobbik korábbi elnöke is feltűnik a csatorna legújabb reality-műsorában. A politikus Az árulók – Gyilkosság […]

Olvass tovább

Lebuktak a pofátlan illegális szemétlerakók Érden: Csőzik László polgármester emberei lecsaptak a kék platós teherautóra, aztán meglepődtek

Szürkületkor próbált megszabadulni a lakásfelújításból származó sittől és bútoroktól egy illegális szemétszállító cég Érden. A városrendészek a térfigyelő kamerák és a szemét között talált bizonyítékok alapján azonnal beazonosították az elkövetőket. Amikor kiderült milyen cégről van szó, meglepődtek. Szürkületkor dobták le a sittet az erdő tövében Nem sokkal napnyugta előtt egy kék platós Mercedes teherautó fordult be az érdi Tetőfedő utcába. A járműből három férfi pattant ki, majd sietve ledobálták a platón lévő hulladékot az erdő szélére: régi ajtókat, rozoga fürdőszobaszekrényt, papírt, nejlonfóliát és építési törmeléket szórtak szét, majd elégedetten elhajtottak a helyszínről. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide […]

Olvass tovább
Betöltés