Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

“Tegnap még bent ült nálam a rendelőben” – szívszorító szavakkal búcsúzik háziorvosa a Gyálon halálra gázolt idős nőtől

Amint arról korábban beszámoltunk, szerda reggel halálra gázolt egy autós egy idős nőt Gyálon. Az áldozat a gyalogátkelőhelyen ment át, ekkor történt a végzetes baleset. A tragédiáról a város vezetője is hírt adott.  A helyiek szerinte a baleset egy nagyon veszélyes szakaszon történt. Az áldozattól háziorvosa is elbúcsúzott a közösségi oldalon.  Nem tudták újraéleszteni  A tragikus baleset Gyálon, a a Kőrösi út Táncsics Mihály utcánál lévő gyalogátkelőhelyen történt. Pápai Mihály beszámolója szerint az elgázolt idős nőt a mentők hiába próbálták újraéleszteni, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem tudták megmenteni az életét.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred […]

Betöltés

225 millió forintot keresett tavaly az álláshalmozó Merkely Béla

Három, közpénzből fizetett állás összesen 225 549 220 forintos bruttót hozott a konyhára Merkely Bélának 2025-ben. Az álláshalmozó szívsebész volt cége ellen nemrég indult nyomozás, miután több állami támogatást is kaptak.  Több mint 200 milliót keresett egy év alatt  Összesen bruttó 225,5 millió forintot keresett 2025-ben Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a közfeladatok ellátásával összefüggő tisztségeiből – írja a Magyar Hang az egyetemet fenntartó Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványtól (NEOA) közérdekű adatigényléssel megszerzett adatok alapján. Merkely a NEOA kuratóriumi tagságáért 23,6 millió, rektori és oktatói jogviszonyából 153,2 millió, egészségügyi szolgálati jogviszonyaiból pedig 48,8 millió forintot kapott. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb […]

Betöltés

Egy reklámkampány kedvéért omlott össze Gryllus Dorka az RTL Reggeli-ben: Barabás Évi is be volt avatva

Gryllus Dorka múlt héten az RTL Reggeli vendégeként Barabás Évának mesélt arról, hogy jelenleg Bécsben forgat egy sorozatot, valamint budapesti színházi előadásairól és a családi élet egyensúlya közti ingázásról. Az élő adás közben azonban többször rosszul lett, egy ország találgatja, hogy mi történhetett? Többen azon aggódtak, hogy komoly egészségügyi problémákkal küzd a színésznő.  Adás közben lett rosszul  Gryllus Dorka az RTL Reggeli című műsorában adott egy hosszabb interjút Barabás Évinek. A beszélgetés közben a színésznő többször visszakérdezett, nem jutottak eszébe egyes szavak és nevek, valamint leverte a víz. Egy idő után Évi vizet is hozott neki, a beszélgetést pedig többször le […]

Olvass tovább

Bedőlt a budapesti belgyógyászati ellátás: a szakdolgozó-hiány és a krónikus betegek ellátása okozta a válsághelyzetet – megszólalt a miniszter

Bedőlt a budapesti és környéki belgyógyászati ellátás, ezért csütörtökön válságértekezletet tartottak az Országos Kórházi Főigazgatóságon és az egészségügyi tárcánál. Több intézményben leállt az új betegek felvétele, ezért a sürgősségi osztályokon látnak el belgyógyászati problémákkal küzdő betegeket, ezzel leterhelve a sürgősségi ellátást. Úgy tudjuk, az intézményvezetőket az intézményvezetőket délelőtt 11 órára rendelték be az OKFŐ Buda-parti székházába.  Súlyos ellátási zavarok  Súlyos ellátásszervezési válság alakult ki a fővárosi belgyógyászati fekvőbeteg-ellátásban, amely már a sürgősségi osztályok működésében is komoly fennakadásokat okoz.  A válsághelyzet kezelése érdekében azonnali egyeztetések kezdődtek a szociális ágazattal a belgyógyászatokon szociális okból fekvő betegek átszállítása érdekében. A helyzet súlyos, mert a […]

Olvass tovább

“Sokat fogják szidni az anyukámat”- állítja Karácsony Gergely a Budapest és környéke előtt álló fejlesztések kapcsán

Hétszeres évfordulójához érkezett főpolgármesteri tisztségében Karácsony Gergely, aki szerint több mint 2500 nap szolgálat után elérkezett az idő a főváros alapos megújítására. A városvezető kifejtette, hogy az elmúlt években az Orbán-kormány Budapest-ellenes politikájával és a működőképesség megőrzésével kellett megküzdeniük, ám a végre hazatérő uniós forrásoknak köszönhetően most történelmi léptékű fejlesztési hullám indul el. Ugyanakkor figyelmeztetett: […]

Olvass tovább

“Magasról tesznek arra, hogy ez az üzemeltetési színvonal” – Kerepes polgármestere, Gyuricza László kiosztotta a Dél-Pest Megyei Viziközmű Szolgáltató embereit

Egy munkagödröt régóta képtelen eltüntetni a Dél-Pest Megyei Viziközmű Szolgáltató Zrt. Kerepes főútján. Hiába a lakossági felháborodás, hiába írt a polgármester számos levelet, nem foglalkoznak vele. Gyuricza László most videóban ment neki a szolgáltatónak. Szerinte a “tengeri béka hátsója alatt van” a szolgáltatás színvonala, ezért a polgármester az Energetikai Hivatal segítségét kéri. Rendszeres útbontások A kerepesi autósok és a helyi lakosok mindennapjait már hosszú ideje megnehezíti a vízszolgáltató eljárása a város fő közlekedési útvonalán. A szolgáltató emberei elvégzik a szükséges javításokat, ám a munkálatok végeztével mindössze néhány terelőoszlopot és műanyag szalagot hagynak maguk után. Az úttesten maradó mély gödör hetekig akadályozza […]

Olvass tovább

Bombariadó van több budapesti iskolában, az intézményeket ellepték a rendőrök

Több budapesti iskola fenyegető levelet kapott, két kispesti, egy 18. kerületi és egy csepeli iskolához is érkeztek rendőrök csütörtök reggel. Az épületeket a rendőrség és a tűzszerészek átvizsgálják, a tanítás szünetel.  Bombariadó a 15. kerületben  Bombafenyegetés miatt riasztották a rendőröket két 15. kerületi iskolához csütörtök reggel, miután az intézmények már előző este fenyegető levelet kaptak. Cserdiné Németh Angéla polgármester a Facebook-oldalán közölte, hogy a Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Pestújhelyi Általános Iskola érintett. A rendőrség reggel azonnal megkezdte az épületek átvizsgálását. A tanulók biztonságos elhelyezését megszervezték: szükség esetén a diákokat a közeli Pestújhelyi Közösségi Házban, illetve a Hartyán Általános […]

Olvass tovább

Engedély nélkül elvitte az autómosóból az ügyfél autóját a nő, ezután ittasan okozott halálos balesetet a Szigetszentmiklóson, kiderült még jogsija sincs

Halált okozó ittas járművezetés és más súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki gépjárművezetői engedély nélkül, részeg állapotban ütött el egy elektromos triciklivel közlekedő nőt, majd cserbenhagyta az áldozatot. A vádlott a mosásra rábízott autókat engedély nélkül vitte el, hogy szeszes italt vásároljon magának. A tragikus gázolás következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Idegen autóval indult italért A vádiratban foglaltak szerint a bűnügy vádlottja egy Szigetszentmiklós közelében működő autómosóban dolgozott alkalmazottként. A nő 2025 februárjában, a kora reggeli órákban munkába állt, amikor egy férfi tisztításra otthagyta náluk a […]

Olvass tovább

Niedermüller Péter: Erzsébetváros nem fizeti be a szolidaritási hozzájárulást

Büntetőadónak nevezte a Fidesz által bevezetett, de ma is érvényben lévő szolidaritási hozzájárulást Niedermüller Péter. Erzsébetváros polgármestere azt írja, a 7. kerület esetében erre az évre már 2,7 milliárd forintra nőtt a befizetés mértéke. A 7. kerület vezetője szerint, az, hogy közérdekű adatigénylésére sem tudtak elszámolni a befizetett összegek sorsával, így átláthatatlan, hogy az önkormányzat pénzéből mely településeket hogyan támogatták. Távozott a Fidesz, de semmi sem változott Niedermüller Péter közösségi oldalán azt írta, bár a Fidesz távozott, a szolidaritási hozzájárulás megmaradt. A főváros és a kormányzat között hosszú ideje húzódik a konfliktus az elvonás miatt, és a testület egyhangú határozatáról nemrég […]

Olvass tovább

Az egyik fővárosi szülészetről tűnt el a 14 éves, várandós Kamilla, a lányt a rendőrség is keresi – fotó a cikkben

Egy budapesti kórház szülészeti osztályáról tűnt el a 14 éves, várandós Kamilla. A kismama pizsamában és papucsban hagyta el az intézményt, azóta keresi a rendőrség. Nagy valószínűséggel hazafelé, Borsodba tart az a 14 éves lány, akinek vasárnap, október 11-én rendelte el a körözését a rendőrség.  Személyleírása  A 160 centis, vállig érő, barna hajú kislány egy szál pizsamában, köntösben és papucsban hagyta e a kórházat, nagy valószínűséggel egy autóban várhatta segítője, mert a térfigyelő kamerákon nem látták gyalogosan közlekedni a lányt.  A Budapestkörnyéke.hu a főváros térségének piacvezető, 0-24 órában működő regionális hírportálja. A helyi botrányokról, szélhámos politikusokról, balesetekről, közlekedési hírekről, fontos fejlesztésekről […]

Olvass tovább
Betöltés