Rablás, személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés miatt nyomoztak a rendőrök egy óbudai esetben. Egy férfit és egy nőt látványosan vettek őrizetbe.
Bezárták
Egy házaspár tett bejelentést még tavaly nyáron. Július 13-án éjjel egy óbudai társasház második emeleti lakásából segélykiáltásokat hallottak, egy nő kért segítséget, mert bezárták a lakásába.
Teraszon mentek be
A rendőrök a katasztrófavédelem egységével a teraszon keresztül jutottak be a lakásba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Virágot ígérve jutottak be
A nő a rendőröknek elmondta, hogy egy ismeretlen nő csengetett be hozzá, virágküldeményt hozott, majd amikor ajtót nyitott, a vele együtt lévő férfi belépett a lakásba és megütötte.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Bántalmazták
A nő az ütéstől a földre esett, ahol támadói többször megrúgták, majd megkötözték. Ezt követően – hogy ne tudjon segítséget kérni – a szájába egy ruhadarabot tömtek és a fejét is letakarták.
Kirabolták
Távozásuk előtt egy fém rúddal még többször megütötték, majd rázárták a lakást és közel 600 ezer forint értékű műszaki cikkekkel és ékszerekkel távoztak. A nő súlyos sérüléseket szenvedett.
Így fogják el a rendőrök a férfit
Fiatal támadók
A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves S. Mátét és társát, a 24 éves B. Vivient 3 nappal később fogták el saját lakásukban.
Őrizetbe vették őket
A budapesti párt rablás, személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés bűntett miatt kihallgatták és őrizetbe vették.
Más találta ki
A nyomozás adatai szerint S. Mátét és B. Vivient a megtámadott nő volt barátja bízta meg. A rendőrök a 38 éves, budapesti férfit július 18-án fogták el, őt felbujtóként elkövetett rablás, személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés miatt vették őrizetbe.
Az elkövetők azóta is bűnügyi felügyelet alatt vannak
A nyomozást másfél év után zárták le, az iratokat megküldték az ügyészségnek