Ahogyan azt a BudapetsKörnyéke.hu is megírta pár napja bombaként robbant a hír, hogy néhány hónapnyi szerelem, valamint egy eljegyzés után szakított egymással Shane Tusup és Szabó Zsófi. A páros mindkét tagja a közösségi felületén jelentette be, hogy románcuk véget ért, azóta pedig napra nap jelennek meg új információk a szakítás lehetséges okairól.
Vége
„Szeretnénk a saját oldalunkon elmondani a minket követőknek, hogy eljegyzésünket Shannel felbontottuk. Sehol sem szeretnénk erről nyilatkozni, ezért megkérünk mindenkit, hogy ezt tartsák tiszteletben”– írta posztjában Szabó Zsófi, az edző pedig gyakorlatilag ugyanezekkel a sorokkal tudatta a követőivel, hogy Zsófi már nem az élete része. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Shane valódi énje
A szakítás után sorra jelentek meg a találgatások azzal kapcsolatban, vajon mi vezethetett idáig, a Blikknek egy ismerős azt mondta: Shanenek előjött a valódi énje, Zsófi pedig ezt egy percig sem volt hajlandó eltűrni. Kapcsolódó: Ennyi volt: Szakított Szabó Zsófi és Shane Tusup, Hosszú Katinka volt férje februárban kérte meg az RTL klub műsorvezetőjének kezét
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Sokkoló részletek
Ha azt gondolnánk, hogy a történet ezzel megállt, akkor nagyobbat nem is tévedhetnénk, ugyanis a Bors friss információi szerint hangos szakításról van szó, ráadásul Shane nem csak Zsófival bánt csúnyán, de a műsorvezető édesanyjának, Pálma asszonynak is kis híján nekiment.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Zsófi nagyon megijedt
A portál azt írja, hogy az edző csúnyán, agresszíven viselkedett Zsófival, ez pedig rettenetesen megijesztette a kisgyermekes anyukát. Állítólag Shane az őrjöngés közepette rázárta Zsófira az ajtót, akinek ettől pánikrohama lett.
Ez is érdekelhet:
Szomorú hírt jelentett be a Törökbálinton élő Shane Tusup, aki nemrég kérte meg Szabó Zsófi kezét
Elfajult a vita
A veszekedés a portál szerint addig fajult, hogy Zsófi már azt mondta, rendőrt hív, azt gondolván, ettől észhez tér a párja, ám a műsorvezető végül először az édesanyját hívta fel, hogy segítsen neki.
Lánykérés is volt, nem is akármilyen:
Majdnem nekiment Zsófi anyukájának
A hívást követően Pálma asszony azonnal a lányához sietett, ám a helyszínen Shane kis híján nekiment. Egy, a családhoz közel álló forrás azt nyilatkozta: „Pálma asszony a helyszínre is sietett, akit, amikor meglátott Shane, még dühösebb lett. Elkezdett futni az anyósjelöltje felé, őrjöngve, a torkaszakadtából ordítva. Olyan vehemensen, hogy Pálma asszony nem lehetett biztos benne, hogy meg fog állni…. De szerencsére az utolsó pillanatban megállt. Mindez a ház előtt történt, több szomszéd is láthatta – mondta a portálnak az informátor. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Szabó Zsófi és Shane Tusup – Forrás: BPK montázs