A Corvin sétány több társasházában néhány lakó önkéntes karanténba vonult. Többen arról számoltak be, hogy bizonytalanok az egészségi állapotukat illetően.

Március 6-án a Corvin sétány több társasházából néhány lakó önkéntes karanténba kíván vonulni, amit a Nemzeti Népegészségügyi Központnaknak is jeleztek – írja a 444.hu.

Minderről az a két nyelvű kiírás nyújt tájékoztatást a bérlőknek, illetve tulajdonosoknak, amit a hírportál egyik olvasója fotózott le a lakása ajtaján, valamint a liftben.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Mint olvasható, a lakók jelzését követően érkezett is egy jármű a helyszínre, hogy biztonságosan elszállítsák az érintetteket, ám abban maradtak a Nemzeti Népegészségügyi Központ embereivel, hogy otthoni karanténba vonulnak az ő felügyeletük mellett, ahelyett, hogy központilag izolálnák őket. Ezen kívül még arról írnak, hogy naponta fertőtlenítik a lépcsőházat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

FONTOS: Győrfi Pál elmondja a koronavírus 3 legfontosabb tünetét

Kiemelt kép: Corvin sétány – Forrás: Google StreetView