Egy hete tűnt fel a környéken élőknek, hogy óriási számban pusztulnak el a halak a Velencei-tóban. Az elhullott halak 99 százaléka 8-12 centiméteres ezüstkárász. Számos jel arra utal, hogy egy fajspecifikus betegség kialakulásáról van szó, amely az emberi szervezetre nem jelent veszélyt.
2 tonna elpusztult hal
A Magyar Országos Horgász Szövetség tájékoztatása szerint már több mint 2 tonna elhullott halat emeltek ki a Velencei-tóból. Az elhullott halak túlnyomó része idegen honos ezüstkárász volt, de a halpusztulás minimálisan érintett más fajokat is. Az elmúlt napokban a horgász szövetség velencei-tavi kirendeltsége minden erőforrását a szükséges intézkedések végrehajtására fordította. Ezek közül a legfontosabbak az elhullott halak összegyűjtése, az információgyűjtés, az érintett hatóságokkal és szervezetekkel való kapcsolattartás, valamint a hal- és vízminták vétele és laborokba küldése volt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Aggódnak a helyiek
A turisztikai szezon előtt a helyiek aggódni kezdtek a halpusztulás miatt: attól is tartanak, hogy ez árt majd a település forgalmának, és összességében a víz miatt is. „Mindegy, milyen a vízminőség, egy ilyen tóba nem engedjük be a gyerekeket.” – mondta egy férfia Telexnek.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Halpusztulások
A helyiek egybehangzóan arról beszélnek, hogy négy-öt éve nem volt hasonló eset a parton. De a korábbiakhoz képest ez még így is brutális. 2021-ben oxigénhiány okozta a halak pusztulását, 2022-ben a tartós meleg és a tó vízhiánya miatt fajspecifikus hullásról írt a Mohosz. Idén áprilisban is volt már egy hullám, akkor műtrágyát mosott a vízbe az eső.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ezüstkárászokkal van baj
Az elhullások múlt szombaton kezdődtek nagyobb mennyiségben, majd hétfőn jócskán mérséklődött a friss elhullások száma, keddre pedig lecsökkent. Az elhullott halak 99 százalékát az inváziós idegen honos ezüstkárász kis méretű (8-12 centiméteres, átlag 30 grammos) egyedei tették ki. Ezek az egyedek jelentős részben ivadék formában a vízgyűjtőről kerültek be, egy korábban már feltárt probléma részeként; az ezüstkárászok mellett darabszámban nagyságrendekkel kevesebb, de tömegében pár százalékot jelentő mennyiségű, vegyes korosztályú ponty- és compófajok frissen elhullott példányai is fellelhetők.
Rengeteg hal pusztult el
Fertőzés
Az elhullott halfajok összetétele, az elhullások lefolyása és az eddigi vizsgálati adatok alapján feltételezhető, hogy a pusztulás hátterében nagyrészt egy specifikus, kizárólag a kárászféléket – így az inváziós ezüstkárászt – fertőző kórokozó állhat. A helyszíni vizsgálatok alapján az elhullások összefüggésben lehetnek a halak ívásával, illetve a május elején történt hirtelen lehűléssel, és a korábbi ugyancsak gyors ütemű felmelegedéssel is, amelyek nagy stresszhatást jelenthettek. A lehűlés hatására az ívás hirtelen leállhat, ami az ikrás halaknál okozhat elhullást.
Nincs gond a víz minőségével
A vízminőségi paraméterek eddigi vizsgálati eredményei nem mutattak sem oxigénhiányra, sem gázfelszabadulásra utaló tényezőket, és az olajszennyezés is teljes mértékben kizárható, vagyis a víz minőségével kapcsolatban nem találtak problémát. A hatóságok által vett vízminták elemzése még folyik, az eredmények a következő napokban várhatók. A horgászszövetség szerint azt gyakorlatilag teljes biztonsággal ki lehet jelenteni: ha beigazolódnának a specifikus halbetegségre vonatkozó feltételezések, hogy az emberi szervezetre nem jelent veszélyt sem kontaktus, sem a hal elfogyasztása esetében.
Baj lehet a Velencei-tóval
Sokak szerint a tó szisztematikusan le lett betonozva, megfojtva, természetes tisztulása nincs. Egyre többen kerülik a tóban történő fürdést. Jelenleg mintegy fél méterrel kellene magasabban állnia a vízszintnek, vagyis a nyári időszakban ismét baj lehet a Velencei-tó vízszintjével. Több helyi is úgy látja, ez a mostani halhullás az újabb jele annak, hogy foglalkozni kellene a tóval. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Halpusztulás a Velencei-tónál – Forrás: Eötvös Pál Árpád, Gárdony polgármesterének Facebook-oldala