Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 817 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 9 idős, krónikus beteg, ezzel 47 főre emelkedett az elhunytak száma. 71 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból.
Újabb 9 beteg halt meg Magyarországon koronavírusban az elmúlt 24 óra alatt. A fertőzöttek száma pedig már 817 főre emelkedett.
Több magyar úszó is beteg lett
A magyar úszók közül többen is külföldön edzőtáboroztak az elmúlt hetekben, majd március közepén tértek vissza. Ezután még volt edzésük, mert olyan országokban jártak, amelyek nem szerepeltek a listán, így úgy gondolták, nem kell karanténba vonulniuk. Ám a közös edzőtábor feltétele volt, hogy két negatív teszteredményt kell produkálni, sokaknál a második eredmény lett pozitív. A világbajnok Kapás Boglárka volt az első, aki bejelentette, hogy koronavírussal fertőződött.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
„Körülbelül 15 pozitív koronavírusteszt volt a magyar úszók és edzőik között” – mondta Soós Csaba, a Magyar Úszószövetség szövetségi kapitánya.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Az úszóválogatott tagjainak, a hétvégén újabb tesztjei lesznek, és ezeket egészen addig csinálják, míg nem lesz mindenki negatív.
Kiemelt kép: illusztráció – MTI/Balogh Zoltán